Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
318.75
bux:
126202.43
2026. február 25. szerda Géza
Lékai Máté, a magyar (b) és Samir Benghanem, a holland válogatott játékosa a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjában játszott mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. január 13-án. Hollandia-Magyarország 31-28.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Lékai Máté: nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk

Csalódottan nyilatkoztak a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai az elveszített Eb-nyitómeccs után. Vasárnap Portugália következik, amely még nehezebb ellenfélnek ígérkezik.

Egyszer sem vezetett a Hollandia elleni Európa-bajnoki mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott. A csapat az első félidőben összeszedett ötgólos hátrányát nehezen dolgozta le, ám amikor utol is tudta érni a riválist, rendre hibázott támadásban vagy védekezésben, a vége így 31-28-as vereség lett. A holland együttes először nyert Magyarország ellen, ráadásul úgy, hogy a 20 ezer nézőből néhány tucatnyit leszámítva mindenki az ellenfélnek drukkolt. A hangulat azonban mintha pont a riválist dobta volna fel, a magyar kezekre és lábakra viszont béklyót helyezett.

„Idegesen voltunk, sokat hibáztunk, ez görcsösséggé fajult. Nagyon akartak a srácok, de sok hiba csúszott a játékba, ezt pedig a hollandok kihasználták” – értékelt Gulyás István szövetségi kapitány a találkozó után.

A szakvezető reméli, hogy a következő mérkőzésükön könnyebben viselik majd az aréna nyomását és azt az elvárást, amit a sok néző támaszt velük szemben.

„A portugálok ellen az lesz a legfontosabb, hogy kontrolláltabban kézilabdázzuk, a kezünkben tartsuk az irányítást"

– vélekedett Gulyás István.

Lékai Máté szerint a rossz kezdés volt a vereség oka.

„Nagyon rosszul kezdtünk, megbeszéltük, hogy mi kellene tenni, de nem azt csináltuk. Lassan ment a labda, lassan alakítottuk ki a helyzeteket. Ha pedig odakerültünk, kihagytuk, vagy labdát veszítettünk. Semmilyen tornán nem szabad így kezdeni a meccset, mert az megbosszulja magát” – mondta a nyolcgólos irányító.

Az Infostartnak hozzátette, később sem tudta a válogatott átbillenteni a meccset, átvenni a vezetést.

„Lőttünk egy gólt, aztán gyors középkezdésből kaptunk is, mert nem értünk vissza.”

Ezek után vasárnap csak a győzelem elfogadható, de Lékai Máté nehéz meccsre számít, mert a portugál az egyik legerősebb csapat a csoportban.

Bodó Richárd szerint gyorsan akartak megoldani mindent, ezért csúsztak be a hibák, és bár a fordulást követően javult a védekezés is, az eredmény utáni futás felőrölte őket, míg a hollandok megérezték, hogy képesek győzni. Úgy látta, jobb védekezéssel, fontos pillanatban lőtt góllal fordítani lehetett volna. A portugálok elleni meccsre mindenben javulni kell – tette hozzá.

Mikler Roland csapatkapitány szerint sok minden hiányzott a sikerhez.

Sajnálja, hogy csalódást okoztak a kilátogató nézőknek.

„A játék leginkább az első félidőben nem volt helyén való, nehéz helyzetbe kerültünk, és végig rohantunk az eredmény után. Tudtuk, hogy a holland csapat végig küzdeni fog, és most jobb volt nálunk. Pontot kell tenni ennek a meccsnek a végére, nem szabad, hogy rányomja a bélyegét a további teljesítményre, akkor csak magunkkal szúrunk ki.”

A kapus kiemelte: kielemzik a hibákat, és mindent meg kell tenni a következő két napban, hogy a portugálok ellen meglegyen a siker.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×