„Ő ugyanis Fecsó. Na jó, Fecsó bá vagy Kemény Fecsó – kinek-kinek életkora és mentalitása szerint. Névrokonához annyi köze van, hogy az olimpiák is kellettek, hogy a póló utánpótlás-nevelésének fejedelme legyen. Fecsó bá ma 90 esztendős. Megtisztelt azzal, hogy sokat tanulhattam tőle, ám csak visszafogottan említem, mert hiába van bennem rengeteg, amit tőle kaptam, csak igyekezhettem, hogy kövessem. Nem bánt, így természetes, a fák nem nőnek az égig. Ha emlegetik, rendre a Kásás Tamás fémjelezte korosztályt veszik elő – 1995, Dunkerque, világverő ifjak, tessék megnézni a 2000 és 2008 közötti esztendők olimpiai bajnokcsapatának (történetesen: Magyarország) névsorát; én nem teszem, mert terjedelem is van a világon. Véletlenek persze nincsenek. Ha tőlem kérdezik, mi ugrik be először Fecsó báról, nekem a régi Szőnyi úti uszoda műugrómedencéje, ahol hajnaltól egymást követték a serdülőmeccsek, s az októberi reggeli ködben a torony tövének támaszkodik egy úr, aki figyeli az egészen kicsiket. Igen, „a” Fecsó, aki mindenkit látni akart, aki csak vízbe ugrott, és labdáért nyúlt mifelénk. Megjegyzem, akkor már parancsnok volt az ifjaknál, küldhette volna valamelyik adjutánsát is, de nem. Neki kellett őket látnia. Kellett – ez jött belülről. Klasszikus mondásait szívesen idézgetik poénkodók, pedig nem viccesek, hanem szellemesek, a mosoly után gondolkodást érdemelnek. Mert okkal mondta, hogy „Majd hívjatok fel, ha egy olyan lövésből gól lesz, amelyik nem megy kapura”, az is igaz, hogy „A kapus lábbal tapos, kézzel véd. Lehet fordítva is, de az már műúszás”, még a legtöbbet idézett, az „Akinél nincs a labda, az ne lőjön!” is. Ha valaki veszi a fáradságot, és igyekszik mögéjük látni, az a póló alapigazságaira lelhet, aki nem, annak marad a jókedv” – írta róla Malonyai Péter a Nemzeti Sportban megjelent köszöntőjében.
Kemény Ferenc így fogalmazta meg hajdanán a Reggeli Startban hitvallását (idézte a vlv.hu): „A vízre születni kell, sőt, még a labdaérzék is jórészt génekben kódolt tulajdonságnak tekinthető. A legkevesebb teendő az ambíció felébresztésével van: a magyar uszodák világában természetes, a zsigerekből jön, hogy minden fiatal játékos olimpiai bajnok akar lenni. Ugyanakkor a gyerekeknek vízben kellene felnőniük, mert a legfontosabb fizikai adottságok, a jó tüdőkapacitás, keringési rendszer, szívműködés a vízben erősödhet meg olyan mértékben, amely más sportágak művelésénél is hasznos.”
Az Origónak nyilatkozva fejtegette néhány éve, hogy mit szeret a legjobban az edzösködésben: „Angyalföldön még csak a Láng Gépgyárnak volt füves pályája, így a Puskásék minden edzőmeccsüket ott játszották, 5-6 ezer ember előtt, és egyik alkalommal a Puskás a saját 16-osán belül egy kapura lőtt labdát fejmagasságban levett légstoppal. És ott maradt a labda. És emlékszem arra a hangra, 5 ezer ember gyönyörére, hogy mik vannak! Ezt nem lehet megtanulni! Csináld utána, gyakoroljad 500 évig! A pólóban is mindig ezek a kirobbanó tehetségek fogtak meg. Bármire kész voltam értük. Volt, akivel elmentem moziba, hogy a lelkét kezeljem. Egy másik akkora csibész volt, hogy a lakásukról vittem vissza az öltözőbe 5-6 karórát. Megkérdeztem az édesapjától, aki egy nyugdíjas úriember volt és soha nem tudta meg, miért jártam ott valójában, hol van a kamra, mert tudtam, hogy az a gyerek kedvenc tanyája. Ott voltak az órák a sarokban. De ő is egy hatalmas tehetség volt, imádtam! Vagy Kásás Tamás például. Vagy a Faragó! '65-ben nyert magyar bajnokságot az Újpest, nagyszerű csapat volt, ellenük készültünk a BVSC-vel, és a meccs előtti edzés végén mondtam a játékosaimnak, másnap ekkor és ekkor találkozunk, neked, neked és neked kell lejönnöd. És odaszóltam az akkor kb. 15 éves Faragónak is, hogy ha holnap ráérsz, gyere le te is. Nem akartam őt előre idegesíteni, de természetesen betettem, és 3 gólt lőtt az olimpiai bajnok Mayer Mihályról. Aki úgy megverte a félidőre, hogy a gyerek sírva mászott ki a vízből, hogy ő nem játszik tovább. Ráléptem a kezére, hogy ki nem jössz! Nem a jobb kezére, persze, hanem a balra. És visszament, és lőtt 3 gólt a Mayer doktorról. Így indítottam el a Faragót, aki tényleg óriási tehetség volt.”
Néhány éve Bruckner Gábornak, az utánpótlássport-szakportálon nyilatkozva beszélt (alighanem) legnagyobb büszkeségéről, mesélve, hogy amikor Dénes fiát hajdanán, a sydney-i olimpiát követően meglátták a dobogókői ház környékén meglátták a helybeliek az utcán, azt súgták oda egymásnak, nézd csak, az a kis Fecsó!. De amióta a gyerek olimpiát nyert Kásással, Benedekkel, Molnárral meg a többiekkel, és a fater megy ki a flaszterra, már azt hallja, az ott nem az öreg Kemény Dénes?!”
Isten éltesse Kemény Ferencet, még nagyon sokáig!
Kemény Ferenc 2011-ben volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetést itt lehet meghallgatni.
