Infostart.hu
eur:
374.98
usd:
317.54
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke felszólal a szervezet közgyűlésén a budapesti Larus rendezvényközpontban 2019. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kulcsár Krisztián: ellentmondásossá vált az alapszabály-módosítás

A MOB-elnök szerint az eddigi legeredményesebb téli olimpiára kerülhet sor magyar szempontból februárban Pekingben, az ugyanakkor óvatosságra int, hogy olyan sportágban vannak éremesélyek, amelyben gyakran születnek meglepetések.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az MTI-nek azt mondta, a figyelem elsősorban a jeges sportágakra koncentrálódik, bár a havas sportágakban is lesznek magyar indulók.

"Az esélyek és a remények a rövid pályás gyorskorcsolyázókat illetően fogalmazódnak meg, nem véletlenül, hiszen én is pontosan látom mindazt, ami optimizmusra ad okot. Nagyon reméljük, hogy láthatjuk beteljesülni az előzetes becsléseket, de azért extra óvatosnak kell lennünk, mert ebben a sportágban sokszor borul a papírforma, jellegéből adódóan gyakoriak a meglepetések" – fogalmazott a MOB elnöke. Hozzátette,

szervezési szempontból nehézséget jelent, hogy Kína "gyakorlatilag hermetikusan le van zárva",

így nagyon szűrtek az információk a rendezést illetően, de ez minden nemzeti olimpiai bizottságot érint.

"Most már ott tartunk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság külön munkacsoportot hozott létre arra, hogy megvizsgálják, miként jutnak majd el a delegációk Pekingbe. De meg fogjuk oldani és ott leszünk, afelől pedig nincs kétségem, hogy Kína képes a játékok megrendezésére, és minden olyan elvárásnak megfelel majd, amelyet a NOB támaszt" – nyilatkozta Kulcsár Krisztián.

A MOB 2021-es évét értékelve az elnök a tokiói nyári olimpiáról azt mondta, januárban még sok minden kétségesnek tűnt, nem lehetett látni előre, hogy mennyire is lesz nehéz valójában az esztendő. Hiába bizakodtak, előzetesen nem tudták megmondani, hogy szervezési, rendezési, valamint versenyzési szempontból hogyan sikerül majd az esztendő.

"Annak fényében, hogy milyen félelmekkel utaztunk Tokióba, és hogy milyen nehézségekkel kellett szembe nézniük a japánoknak, már az is nagy szó volt, hogy versenyezhettünk. Ráadásul az előzetes várakozásainkat a magyar sportolók létszámát, a képviselt sportágak számát, valamint az érmek és a helyezések szempontjából az eredményességet illetően sikerült túlszárnyalni, még ha nézők végül nem is lehettek ott a helyszínen" - jelentette ki a MOB-elnök, aki úgy fogalmazott, egy hasonló magyar eredményességgel a 2024-es párizsi játékokon látatlanban is kiegyezne.

A szervezet májusi alapszabály-módosításáról Kulcsár Krisztián azt mondta, ez "ellentmondásossá vált", amit sajnálnak.

Hozzátette, nekik is le kell vonni a következtetéseket, mert ugyan jóhiszeműen és alaposan jártak el, egyeztetve a tagsággal és a tagszervezetekkel, mégis az látszik, hogy sokakban "hagyott ez rossz érzést".

Amint azt korábban az Infostart is megírta, Kulcsár Krisztián rendkívüli MOB-közgyűlést hivatott össze, amelyen bizalmi szavazást kér önmaga ellen.

"Félúton vagyunk, mert volt egy 123 fős tagság, ma van egy 115 fős, de azok az egyéni tagok, akiket majd a tagságnak kell megválasztani, még nem lehettek MOB-tagokká. Talán nem teljesen indokolt már akkor bírálni az edzőt, amikor még tart a meccs" – fogalmazott a sportvezető, és kiemelte: a 123 fős tagságnak voltak olyan tagjai, akiknek nem volt annyira fontos az olimpiai mozgalom, mint azt az őket delegáló szervezet előzetesen gondolta. Az elnök szerint ennek nyomán évek óta küzdöttek azzal, hogy meglegyen a határozatképesség, és voltak olyan tagszervezeteik, amelyek nem is delegáltak tagokat.

"A másik és ennél sokkal fontosabb ok, amely az alapszabály-módosításhoz vezetett, az az, hogy a NOB-irányelveit kell követnie a MOB-nak, mert mi a NOB-ot képviseljük Magyarországon, tehát a mi működésünknek, alapszabályunknak minden szempontból a Nemzetközi Olimpiai Bizottság chartájával kell összhangban lennie. Az új alapszabályt leegyeztettük a NOB-bal, és megfelelünk annak az elvnek, amelyet a NOB is alkalmaz, hogy a sportági delegálásokon túl egyéni küldöttek vannak, akiket a tagság választ majd meg a sporttal kapcsolatos tevékenységük alapján" – mondta Kulcsár Krisztián, és kiemelte, értéket adnak és senkit sem zárnak ki, aki fontosnak érzi, hogy a MOB tagja legyen.

A MOB elnöke az évet értékelve kitért a részben budapesti rendezésű nyári labdarúgó Európa-bajnokságra is, hangsúlyozva, hogy "örömmel töltött el minket látni egy olyan magyar válogatottat, amelyik jól futballozik". Elmondta, a pozitív történéseken és a jó eredményeken túl az év arról marad emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen kihívásokkal kellett szembe nézniük a tagszervezeteiknek.

A jövő évre előre tekintve Kulcsár Krisztián elmondta, a pekingi téli játékok után még egy korábbról elhalasztott téli, valamint nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) következik, ugyanakkor a MOB mindennapos munkáját már a 2024-es párizsi nyári játékokkal kapcsolatos teendők határozzák majd meg.

"Szervezetileg a működésünk stabil, van egy jól működő elnökségünk, és egy tagságunk, ahol, mint mondtam, még tart a folyamat, de biztos vagyok benne, hogy jövőre már új egyéni tagokat fogunk tudni választani" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×