Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
310.88
bux:
139044.09
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Hétgólos meccset nyert az Újpest

Már az első tíz percben három gól esett.

A mérkőzés elején büntetőt kiharcoló Ádám gyorsan előnyhöz juttatta a vendégcsapatot, de az Újpest Beridze pengés találatával és Csongvai átlövésével a 9. percre már fordított is. A folytatásban maradt a jó iram, de a sok technikai hiba, labdaeladás miatt a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben. Amíg a Paks előtt három lehetőség azért adódott, addig az elsősorban kontráiban bízó Újpest a szünet előtti hajrában Beridze révén ismét eredményes volt: a leshatárról kilépő szélső Croizet kiugratását követően került ziccerbe, amit higgadtan értékesített. A találat négyperces VAR-ellenőrzés után lett érvényes.

A fordulás után közvetlen Croizet növelte az újpestiek előnyét, a megtört paksiak lendületét és hitét Böde fejes gólja adta vissza a 60. percben. A hátrányban lévő vendégek kezdeményeztek, de az így területhez jutott hazaiak több veszélyes kontrát vezethettek, csak a korábbiaktól eltérően a helyzetek kihasználásával már adódtak gondjaik. A végjátékban viszont Banai bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne változzon az eredmény.

Az Újpest sorozatban harmadik meccsét nyerte meg pályaválasztóként, a hullámvölgyben lévő Paks vendégként már öt forduló óta nyeretlen, ezeken negyedszer szenvedett vereséget.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja

Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja

A Villányi borvidék nemzetközi megítélése szempontjából is nagy jelentőségű eredményt hozott a Concours Mondial de Bruxelles idei vörös- és fehérboros szekciója: a Jammertal Borbirtok Koh-I-Noor Merlot 2018 tétele kapta az International Red Wine Revelation címet, vagyis a verseny legmagasabb pontszámú vörösbora lett. A díj elsősorban arra irányítja rá a figyelmet, hogy Villány a bordói kékszőlőfajtákkal – köztük a merlot-val – kiemelkedően versenyképes a nemzetközi prémium vörösboros mezőnyben, ugyanakkor elkerülhetetlen a borvidék tudatos újrapozicionálása. dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosa szerint a bor mögött egyszerre áll kedvező évjárat, tudatos szőlészeti és kifogástalan borászati munka, szigorú szelekció, valamint egy olyan borvidéki adottságrendszer, amelyet a klímaváltozás az elmúlt években részben fel is értékelhetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×