Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
310.88
bux:
139044.09
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Élre állt a Kisvárda

A Kisvárda 2-0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Viszonylag eseménytelenül telt el az első félidő, melyben valamivel jobban játszott a vendégegyüttes. A Kisvárda kapura is veszélyesebb volt, de gólt sem neki, sem pedig a házigazdának nem sikerült szereznie.

Fordulás után megmaradt a vendégek fölénye, ezúttal azonban ez góllá is érett, nagyjából a félidő felénél. A Mezőkövesdnek erre nem volt válasza, sőt, a hajrá kezdetén hosszas videobírózás után még egy gólt kapott, mellyel el is dőlt a három pont sorsa.

A várdaiak sorozatban harmadik élvonalbeli meccsüket nyerték meg, négy találkozó óta veretlenek, így megelőzték a délután Debrecenben veszítő, címvédő Ferencvárost, amely azonban egy összecsapással kevesebbet játszott eddig.

A Mezőkövesd egymás után másodszor kapott ki hazai pályán.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja

Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja

A Villányi borvidék nemzetközi megítélése szempontjából is nagy jelentőségű eredményt hozott a Concours Mondial de Bruxelles idei vörös- és fehérboros szekciója: a Jammertal Borbirtok Koh-I-Noor Merlot 2018 tétele kapta az International Red Wine Revelation címet, vagyis a verseny legmagasabb pontszámú vörösbora lett. A díj elsősorban arra irányítja rá a figyelmet, hogy Villány a bordói kékszőlőfajtákkal – köztük a merlot-val – kiemelkedően versenyképes a nemzetközi prémium vörösboros mezőnyben, ugyanakkor elkerülhetetlen a borvidék tudatos újrapozicionálása. dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosa szerint a bor mögött egyszerre áll kedvező évjárat, tudatos szőlészeti és kifogástalan borászati munka, szigorú szelekció, valamint egy olyan borvidéki adottságrendszer, amelyet a klímaváltozás az elmúlt években részben fel is értékelhetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×