Infostart.hu
eur:
360.87
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöke a Volán Fehérvár SC öttusázói Börgöndi úti komplexumának bejárásán Székesfehérváron 2021. március 25-én. Az egyeztetéseket követően megszületett a végleges döntés arról, hogy a Fejér megyei város fogadhatja majd a vk-sorozat legjobbjait május 13. és 16. között.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Lóhalálában: (régi-)új elnököt választanak a világ öttusázói

Az online kongresszuson előbb döntenek arról, hogy kivegyék-e a lovaglást a versenyszámok közül, aztán az egyedüli jelöltet, Klaus Schormannt szavazhatják meg nyolcadszor is első emberüknek.

Online formában tartják meg a hét végén a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) tisztújító, egyben a sportág jövőjét meghatározó kongresszusát. Az eseményen három magyar szakember pályázik különböző tisztségekre.

"Kedden délután oktatáson vettünk részt, kipróbáltuk, hogyan működik a rendszer, vagyis megtartottuk a kongresszus főpróbáját" – mondta Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) főtitkára, aki arról is beszámolt, hogy a MÖSZ irodájába kihelyezett "kongresszusi teremben" Simóka Beáta elnökségi tag, valamint ő képviseli a magyar érdekeket. Szavazati joggal korábbi döntés értelmében csak Simóka rendelkezik majd, a főtitkár egy fontos posztért indul harcba, ezért ő nem vesz részt a voksoláson, ugyanakkor kapott egy speciális kódot, amellyel beléphet a rendszerbe, ha hozzászólna.

Gallai István elmondta, hogy a próba során kérdésre válaszolva a vezetők kijelentették, hogy titkos lesz a szavazás. A napirend megváltoztatásához, új pontok felvételéhez kétharmados többség kell. A tervezett napirend szerint

a lovaglás eltörléséről még a tisztújítás előtt szavaz a tagság, mivel a németek beadták a sportágat módosító javaslatukat. Az elnöki posztra egyedüli jelölt Klaus Schormannt nyolcadszor választhatják meg,

ehhez a küldöttek 50 százalékának támogatására plusz egy szavazatra lesz szükség.

Három magyar szakember jelentkezett különböző tisztségekre.

  • A végrehajtó bizottság sportszakmai helyéért Gallai Istvánnak két vetélytársa lesz,
  • a két tiszteletbeli auditori pozícióra – felügyelőbizottsági tevékenységre – viszont csak ketten jelentkeztek: Simóka Beáta és a brazil Helio Cardoso.
  • A technikai bizottságba Kulcsár Ágnes juthat be ismét. Ebbe a testületbe többen is jelentkeztek, közülük hat tagot a kongresszus választ meg, hatot pedig az új elnökség.
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×