Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Surface of an outdoor olympic swimming pool
Nyitókép: EvrenKalinbacak/Getty Images

Turi György felfüggeszti alelnöki tevékenységét

Ülésezett a Magyar Úszó Szövetség elnöksége a szakmai alelnökkel kapcsolatos ügyek miatt.

Megtárgyalta a MÚSZ a Kaposvárott tartott elnökségi ülésén a Turi György mesteredző korábbi edzői munkája kapcsán nyilvánosságra került információkat. Mint ismert, az edző hosszú éveken át tartó "erőszakos tevékenységéről" több korábbi tanítványa is beszámolt a sajtóban, akadt olyan is a női sportolók között, aki azt mondta, igen fiatal kora ellenére "férfiként" közeledett hozzá a mester.

A nyilatkozók névsora: Cseh László, Dara Eszter, Kiss Noémi, Kozma Dominik, Reményi Diána, Szepesi Nikolett.

A MÚSZ vezető testülete csütörtökön úgy döntött, hogy öttagú bizottságot alakít, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről.

Turi György az ülésen bejelentette,

mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.

A Magyar Úszó Szövetség azt írta, hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a bizottság összetételéről, illetve akkor is, amikor a bizottság befejezte munkáját.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×