Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
312.37
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a Glasgow-ban augusztus 3-án kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar úszóválogatottról és a kitűzött célokról tartott sajtótájékoztatón a margitszigeti Grand Hotelben 2018. július 31-én. Legalább tíz érem, köztük egynél több arany megszerzésében bízik a szövetségi kapitány.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Wladár Sándor: jó úgy úszni, hogy a versenyző előtt ott lebeg egy csekk

Arra számítok, hogy a versenyzők jól fogják érezni magukat, és nagyon sok pénzt fognak keresni, hiszen a korábbi 144 ezer dollár helyett 217 ezer dollárra emelkedett a nettó pénzdíj – mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a hétvégi budapesti Világkupa-versenyről.

Csütörtöktől szombatig a Duna Arénában rendezik a Nemzetközi Úszó Szövetség rövid pályás Világkupa-sorozatának második állomását. Az eseményen a magyar klasszisok mellett a tokiói olimpia több sztárja is vízbe ugrik, az összdíjazás pedig jóval nagyobb, mint a korábbi években.

Wladár Sándor, a magyar szövetség elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy újra eljött a világ színe-java, 38 ország úszói állnak rajthoz, csak az amerikai csapat majdnem 50 fővel érkezik, és elindulnak a legjobb hazai versenyzők is.

"Ez lesz az első versenyünk nézők előtt, minden második helyre lehet csak ülni, de így is arra számítok, hogy telt házas lesz az aréna. Élvezni fogják a versenyt az idelátogatók, tudunk élményt nyújtani nekik. Arra is számítok, hogy a versenyzők jól fogják érezni magukat, és nagyon sok pénzt fognak keresni, hiszen a korábbi 144 ezer dollár helyett 217 ezer dollárra emelkedett a nettó pénzdíj" – emelte ki az elnök.

A hétvégi esemény komoly versenysorozat felvezetője, hiszen utána következik a rövid pályás országos bajnokság Kaposváron, aztán a rövid pályás Eb és vb még az idén, jövőre pedig követezik a nagy medencés Eb és vb is.

"Az a kérdés, hogy a Covid negyedik hulláma hogyan fog érinteni, ezzel is hamarosan foglalkoznunk kell. Ha mégis eléri a sportot újra, hogy akkor milyen megelőző intézkedéseket kell tenni és a kormányzat részéről is, hogy mit várunk el" – mondta Wladár Sándor.

Az elnök azt is elárult, a magyar úszókkal szemben ezúttal nincs szakmai elvárás.

"Fölállnak, elindulnak, kihajtják magukat, nyilván a pénz erős motiváló erő lesz, hiszen edzeni pénzzel nem lehet, de amikor valaki föláll rajtkőre, nekiindul, és ott van egy csekk előtte, az jó dolog. Azt kívánom, hogy keressenek minél több pénzt, mutassák meg magukat, örüljenek ennek a versenynek" – mondta az úszóelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×