Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Kapás Boglárka és Virth Balázs
Nyitókép: forrás: Facebook

Kapás Boglárka elmondta a véleményét Milák Kristóf döntéséről

Négy új csapattársat is kapott maga mellé a világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka, köztük az olimpiai bajnok Milák Kristófot. A Rióban bronzérmes, Tokióban negyedik helyezett versenyző hangsúlyozta, hogy mindannyian jól kijönnek egymással.

Pályafutása leghosszabb szünete, két hónap pihenés után most kezdte újra az edzéseket Kapás Boglárka. Mint fogalmazott, évről évre nehezebb újra belevágni a felkészülésbe, és most is jó néhány hét lesz, mire visszarázódik a munkába. A tervek szerint novemberben versenyez először az ISL-sorozatban, és rajthoz áll a rövid pályás világbajnokságon is.

Az igazi újdonságot viszont az jelenti, hogy edzője, Virth Balázs csoportja jelentősen kibővült az utóbbi hetekben, csatlakozott Veres Laura, Márton Richárd, Milák Kristóf és Zombory Gábor is, így öt válogatott úszó dolgozik mostantól együtt.

"Nagyon örültem neki, amikor Balázs hívott, és egyesével közölte a neveket, kik jönnek. Minden név után nagyon boldog voltam, mert én már régóta vágytam arra, hogy legyen legalább egy csapattársam, de minél több, annál jobb. Az úszásnál mégiscsak jobb az, ha vannak az ember mellett, mert eléggé monoton sportág önmagában, és egy kicsit fel tudja dobni a mindennapokat, ha úsznak és küzdenek az ember mellett mások is" – mondta a világbajnok úszónő, aki már nagyon várja, hogy egy csapatként eddzenek, edzőtáborozzanak vagy versenyezzenek.

Ugyanakkor úgy véli, sok mindent nem fog változtatni az új felállás, a kiemelt médiafigyelem Milák Kristófra és Virth Balázra fog irányulni, mert mindenki kíváncsi arra, hogy mi alakul ki a kettejük munkakapcsolatából.

"Ha már mindenképpen el akart jönni Kristóf Selmeci Attilától, akkor Balázs elég jó megoldás,

és majd meglátjuk, hogy milyen lesz a közös munka" – tette hozzá Kapás Boglárka.

A teljes interjú csütörtök este fél nyolc után az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában hallható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×