Infostart.hu
eur:
354.45
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Kemény Dénes, a magyar válogatott év végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya a Magyar Vízilabda Szövetség díjával a férfi vízilabda Világliga-sorozat C csoportjának 2. fordulójában játszott Magyarország-Olaszország találkozón Székesfehérváron 2012. november 3-án. A magyar válogatott 6-5 arányban megnyerte a mérkőzést.
Nyitókép: Kovács Anikó

Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról

A Nemzeti Filmintézet támogatásával egész estés dokumentumfilm készül a magyar vízilabdasport történetének egyik legsikeresebb időszakáról, a Kemény Dénes által dirigált válogatottról, amely tizenkét év alatt többek között sorozatban három olimpiai bajnoki aranyat nyert.

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a forgatást jövő tavasszal kezdik, a bemutatóra pedig várhatóan 2022 év végén kerül sor.

Zákonyi S. Tamás, az alkotás rendezője és producere elmondta, a film az 1997 és 2008 közötti időszakot mutatja majd be. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, 16 döntetlen mellett 40-szer kapott ki, és kizárólag a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról. A rendező hozzátette, közel 40 órányi saját forgatott anyaga van, emellett pedig archív felvételeket is felhasználnak a frissen felvett beszélgetések mellett.

"Olyan filmet szeretnénk készíteni, ami visszaadja azt az alázatot, munkát és szeretetet, ami ezeket a fiúkat összetartja, és a tehetségen túl megmutatni azokat a pontokat, ami azzá tette őket, amik lettek"

- nyilatkozta Zákonyi S. Tamás, aki megjegyezte, tavaly június 18-án, Benedek Tibor halálakor döntötték el, hogy belefognak a munkába.

"A tavalyi nyár után azt gondoltam, nehéz lesz bármit is csinálni, de az nekem most minden díjnál, kitüntetésnél többet jelent, hogy következő másfél évben tehetek azért, hogy az utókor számára legyen egy méltó alkotás" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely.

A hozzá hasonlóan Sydneyben, Athénban és Pekingben is győztes Kásás Tamás arról beszélt, nem igazán találkozik korábbi csapattársaival, most azonban nagyon megörült nekik, és várja már a forgatást, ahol várhatóan olyan régi élmények jönnek majd elő, amire az egyik legbüszkébb élete során. Hozzátette, a legnagyobb élménye a csapattal töltött idő volt a hétköznapokban.

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert arról beszélt, rengeteget tanult társaitól, akik az ő érkezésekor már ötkarikás címvédők voltak: "Ha ez a film jól visszaadja majd a történteket, akkor nagyon sok fiatal tud majd tanulni belőle. Ilyen fajta jó példa szerintem azóta sem volt."

Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat kulcsa az egymáshoz való alkalmazkodás volt:

"Ez olyan volt, mint egy jó házasság, ami nagyon ritka dolog.

El tudtuk egymást fogadni, és ha el is tértünk egymástól gondolatban a megvalósítást illetően, a cél így is összekötött minket. Azt gondolom, kevés olyan csapat van a világon, amelynek tagjai, ha összeállnak egy képre, 39 olimpiai aranyat oda tudnak tenni."

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×