Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Kapás Boglárka és Virth Balázs
Nyitókép: forrás: Facebook

Eldőlt, ki lesz Milák Kristóf edzője

Az olimpiai bajnok által kiszemelt tréner pár nap gondolkodási idő és több beszélgetés után mondott igent.

Bár több név is felvetődött annak kapcsán, kinek az irányításával folytatja a pályafutását a Tokióban 200 pillangón olimpiai bajnoki címet szerző Milák Kristóf, sokáig csak az volt biztos, hogy korábbi mesterét, Selmeci Attilát biztosan elhagyja. Csütörtökön kiderült, az úszó világklasszis választása Virth Balázsra esett – írja a Nemzeti Sport.

A Kapás Boglárka – immár Milák Kristóf – edzőjével folytatott beszélgetésből kiderült, hogy az olimpiai bajnok hívta föl Virth Balázst.

„Kristóf rendkívül határozott volt, olyan oldaláról mutatkozott be, amelyiket eddig nem ismertem: összefoglalta, mit tart az erősségének, és azt is, hogy tisztában van azzal, hogy szakmailag jó volt mindaz, amit Selmeci Attilával csináltak, ám a párosuk egyéb okokból már nem működött jól. Aztán persze az is kiderült, hogy velem szívesen dolgozna együtt” – újságolta Virth a lapnak.

Elmondása szerint gondolkozási időt kért, és elsőként Kapás Boglárkát kérdezte meg a dologról, majd Sós Csaba szövetségi kapitánnyal és Wladár Sándor szövetségi elnökkel beszélt. Pár nappal később közölte az úszóval:

vállalja.

De csak úgy, ha Kovácshegyi Ferenc is segíti a munkánkat, ennek Milák kifejezetten örült – mondta Virth Balázs.

Az edző elmondta, hogy Kapás Boglárka a jövő héten kezdi az edzéseket, olimpiai tanítványával még le kell ülniük, hogy megbeszéljék a felkészülés menetét.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×