Infostart.hu
eur:
385.86
usd:
330.69
bux:
118453.89
2026. január 13. kedd Veronika
Az első rajthelyről induló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője halad a mezőny élén a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Holland Nagydíján a zandvoorti pályán 2021. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/EPA-ANP/Remko De Waal

Max Verstappen hazai pályán győzött és előzött

Lewis Hamilton arról panaszkodott, hogy nem választottak jó stratégiát.

A hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma–1-es Holland Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.

A 23 éves holland pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 17. futamgyőzelme. Sikerét a nagyjából 70 ezer fős nézősereg hatalmas üdvrivalgással fogadta Zandvoortban.

Verstappen mögött a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője lett a második, aki így

három ponttal marad le az összetettben holland ellenfelétől.

A harmadik helyen Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett.

A rajtnál Verstappen gond nélkül tartotta meg az első helyet és azonnal elkezdett távolodni az üldözőktől. A holland közönségkedvenc mögött Hamilton és Bottas száguldott másodikként és harmadikként, majd a 21. körben Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Verstappen is friss abroncsokat kapott. Így ideiglenesen Bottas vette át a vezetést, miközben Hamilton másfél másodperc körüli távolságból követte Verstappent, aki a 30. körre érte utol az addigra már jelentősen elkopott gumikkal köröző Bottast. A holland versenyző a kör végén a célegyenesben könnyedén előzte meg a finnt, aki egyből maga elé engedte Hamiltont, a címvédő pedig próbált tapadni Verstappenre.

A Mercedes brit versenyzője nem tudta utolérni Verstappent, aztán a 40. körben újfent kiállt kerékcserére, holland riválisa ennek megfelelően egy körrel később szintén a boxba hajtott új gumikért. Verstappen több mint három másodperces előnnyel állt vissza az élre, Hamilton pedig üldözőbe vette, de körről körre arról beszélt a csapatrádión, hogy nem választottak jó stratégiát és hamar el fognak kopni az abroncsai.

Tizenöt körrel a leintés előtt a címvédő 1.7-1.8 másodpercre megközelítette Verstappent, de aztán nem tudta utolérni és megtámadni sem, sőt, a közönség kedvence magabiztosan nyerte meg hazai futamát, a sikerrel pedig átvette a vezetést a vb-pontversenyben.

A világbajnoki sorozat jövő hétvégén Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Holland Nagydíj, Zandvoort (72 kör, 306,648 km, a pontszerzők)

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:05.395 óra

2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 20.932 másodperc hátrány

3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 56.460 mp h.

4. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.

5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.

6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.

7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1 kör h.

8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1 kör h.

9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.

10. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.

leggyorsabb kör: 1:11.097 perc, Hamilton (72. kör)

pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 9 van hátra)

versenyzők

1. Verstappen 224,5 pont

2. Hamilton 221,5

3. Bottas 123

4. Norris 114

5. Pérez 108

6. Leclerc 92

7. Sainz 89,5

8. Gasly 66

9. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 56

10. Alonso 46

11. Ocon 44

12. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 35

13. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 18

14. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 18

15. George Russell (brit, Williams) 13

16. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 7

17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 2

18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1

csapatok

1. Mercedes 344,5 pont

2. Red Bull 332,5

3. Ferrari 180,5

4. McLaren 170

5. Alpine 90

6. Alpha Tauri 84

7. Aston Martin 53

8. Williams 20

9. Alfa Romeo 3

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×