Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Branko Pauljevic, az Újpest FC (b) és Valentin Stocker, a svájci FC Basel játékosa a Konferencia Liga harmadik fordulójában játszott  FC Basel – Újpest FC visszavágó mérkőzésen a bázeli St. Jakob Park stadionban 2021. augusztus 12-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Peter Schneider

Kínai kézbe kerülhet az Újpest FC

A hírek szerint a klub korábbi gólkirálya, Rajczi Péter is szóba került mint lehetséges sportigazgató.

A futballklub jelenlegi tulajdonosa, a belga Roderick Duchatelet mindig is megosztotta a szurkolókat, ez többek között az általa bevezetett címer ügyében is érzékelhető volt. Ráadásul most kifejezetten rosszul szerepel a labdarúgó NB I-ben a csapat, öt forduló alatt mindössze két pontot szerzett, ez nyilván nem tett jót a tulajdonos népszerűségének.

A Blikk arról ír, hogy Duchatelet hónapok óta tárgyalásban áll egy kínai vállalkozással, s a megállapodás hamarosan megszülethet a két fél között. A vételár nagyjából 20 millió euró (7,2 milliárd Ft) lehet. Úgy tudják, az érdeklődők egy másik fővárosi klubnál játszó korábbi válogatott középpályással már meg is állapodtak, hogy érkezik, ha megtörténik a tulajdonosváltás.

Jurácsik Mátyás, az újpestiek korábbi focistája is úgy értesült, végre megtörténhet a drukkerek által régóta szorgalmazott tulajdonosváltás a klubnál.

„Hónapok óta tárgyal az Újpest a kínai céggel, amelynek már konkrét tervei vannak, kik irányítsák a szakmai munkát. A sportigazgatói posztra Rajczi Pétert szemelték ki az illetékesek” – mondta Jurácsik a lapnak.

Rajczi, a csapat 2006-os gólkirálya is megszólalt a lapban: „Pletykaszinten hallottam már, hogy felvetődött a nevem mint lehetséges sportigazgató. Hivatalosan ugyanakkor még semmilyen megkeresést sem kaptam. Természetesen örömmel vágnék bele a munkába. Szeretnék sportvezetőként tevékenykedni, elvégeztem az ehhez szükséges képzéseket, nemrég szereztem meg a második diplomámat.”

A Blikk megkeresett Magyarországon élő kínaiakat, hogy drukkolnának-e a kínai kézbe kerülő Újpestnek. Egy diák, David Michael Yang megmutatta, hogy írnák a kínaiak, hogy hajrá, lilák!, íme: 加油紫色.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×