Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Pexels

Potyognak a magyar gólok az amerikai futballbajnokságban

A szerdai napon Sallói Dániel és Gazdag Dániel is feliratkozott a táblára.

Sallói Dániel és Gazdag Dániel is gólt szerzett az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szerdai játéknapján.

A liga honlapja szerint a Sporting Kansas City 4-1-re győzött a Los Angeles FC otthonában, a meccset végigjátszó Sallói a 36. percben az öt és feles sarkáról kapásból lőtt a hazaiak hálójába. Az augusztus 25-én éppen Los Angelesben sorra kerülő All-Star-mérkőzésre is meghívott magyar szélsőnek négy gólpassz mellett ez már a tizedik találata volt a mostani idényben, ezzel holtversenyben második a góllövőlistán. Az SKC szintén holtversenyben a nyugati főcsoport tabellájának első helyén áll.

A Philadelphia Union házigazdaként 3-0-ra nyert a Toronto FC ellen, az első találatnál Gazdag Dániel adta a gólpasszt, a másodikat pedig ő maga szerezte büntetőből. A válogatott támadó középpályás kezdőként 74 percet töltött a pályán, és ez volt a harmadik gólpassza, illetve az első találata az MLS-ben.

Schön Szabolcs együttese, az FC Dallas 1-1-es döntetlent ért el a Seattle Sounders otthonában, a magyar válogatott futballista kezdőként 66 percet kapott a vendégeknél.

A Dallas a nyugati főcsoport kilencedik helyén áll, a Philadelphia pedig harmadik a keleti konferenciában.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×