Infostart.hu
eur:
379.84
usd:
322.51
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Az olimpiai ötkarika Tokióban 2021. június 7-én. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik a japán fővárosban.
Nyitókép: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

Távolságtartás lesz az olimpiai megnyitón is

A koronavírus-járvány miatt még a sportolók számára is szigorú előírások lesznek érvényben a tokiói olimpia jövő pénteki nyitóünnepségén.

"A bevonuláson részt vevő versenyzőknek a stadionon kívül két-, belül pedig egyméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és végig maszkot kell viselniük" - jelentette ki Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki kifejtette, nem tudja megmondani, hány magyar vesz részt az ünnepségen, mert a sportolók maguk dönthetik el, hogy ilyen körülmények között jelen kívánnak-e lenni az eseményen.

A sportvezető elárulta, kísérőként is mindössze hatan vonulhatnak a sportolókkal, ebből Dósa Viktória csapatvezető lesz az egyik, a másik ötöt pedig a tervek szerint kisorsolják majd a jelentkezők között. Vékássy arról is beszélt, hogy a zárt kapus eseményen a lelátón is csak nagyon korlátozott számban foglalhatnak helyet a meghívottak, ugyanis a nemzeti olimpiai bizottságok képviseletében csupán az elnök és a főtitkár vehet részt, rajtuk kívül pedig a helyszínre utazó vezető politikusok lehetnek jelen.

A 2019 decemberében átadott, 68 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban már javában készülnek a nyolc nap múlva esedékes ünnepségre. A létesítmény környékét már teljesen elzárták az autós forgalomtól, de a szomszédságában lévő Japán Olimpiai Múzeumnál sok gyalogos fotózkodik az olimpia legfőbb jelképével, az ötkarikával, vagy éppen a szigetországban megrendezett korábbi három játékok - az 1964-es tokiói nyári, valamint az 1972-es szapporói és az 1998-as naganói téli olimpia - kicsinyített jelképeivel.

Az viszont továbbra is talány, hogy a mostani eseményen hol fog állni és milyen lesz a kandeláber, amelyben az olimpiai láng lobog majd 16 napon át, ugyanis azt nem látni a lelátóról. Az azonban látszik, hogy az Olimpiai Stadion küzdőtere teljesen le van takarva, illetve áll az az emelvény is, amelyen a zászlórúdra felhúzzák majd az olimpiai lobogót, és amelyen vélhetően elhangzik a szervezőbizottság elnökének, vagy éppen Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elsőszámú vezetőjének a beszéde.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×