Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Késely Ajna a női 800 méteres gyorsúszás előfutama után a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 17-én. A versenyző hatodikként került a május 18-i döntőbe.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Késely Ajna: igenis, merjen nagyon álmodni mindenki

Már merész ötkarikás álmai vannak a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes gyorsúszónak, aki a májusi, budapesti kontinensviadalon egyik számában sem tudott a dobogóra állni.

Késely Ajna – saját bevallása szerint – régebben, amikor még távolibbnak tűnt a tokiói olimpia megrendezése és az eredményei sem voltak annyira kecsegtetők, nehezebben tudott a részvételről beszélni, mára azonban egyre inkább tud, sőt várja is már nagyon az ötkarikás megméretést.

A halasztás őt is megviselte mentálisan, hiszen, mint fogalmazott, egészen szép évet kezdett tavaly, majd az olimpia törlése nemcsak az úszásba nyúlt bele, hanem a tanulása terén is gondokat okozott.

„Nagy hősnek tartom magamat – jegyezte meg félig tréfásan –, mert az érettségi előtt két héttel tudódott ki a hír, így ennyi idő volt felkészülni a vizsgára.

De nem tartom magam egy buta lánynak, nagyon szépen fel tudtam készülni, 0–24-ben csak tanultam.” Az idő rövidsége miatt viszont nagyon sok stressz érte abban a két hétben.

A májusi Európa-bajnokságot fordulópontnak tartja, jó úton halad, ugyanis, annak ellenére, hogy nem különösebben készült a kontinensviadalra, napról napra jobb formában érezte magát. Csalódottságot abból a szempont érez csak, hogy mindig épp lemaradt a dobogóról, „közben meg úgy vagyok vele, hogy

én még ennyit sem néztem ki magamból”.

Késely Ajna az InfoRádió érdeklődésére elárulta, Tokióban mindhárom számában rajtkőre fog állni. Az első nap programjában szerepel a 400 gyors, amit a legfontosabbnak érez, hiszen ebben a számban a világbajnokságon majdnem sikerült már megcsípnie a dobogót. Természetesen a 800 és az 1500 métert sem tartja lényegtelennek, de egyértelműen a 400 gyors áll a legközelebb a szívéhez.

„Szerintem

minden sportoló és minden úszó, igenis, merjen nagyon álmodni,

miközben valamilyen szinten maradjunk is a realitás talaján” – mondta a sportoló, és úgy véli, a nagyobb célok viszik előre az embert, motivációt adva a következő időszakokra. És ha valami nem úgy jön össze esetleg, akkor sem érzi azt, hogy bárkinek bármi szégyellnivalója lenne. „Mert már alapból nagyon szép teljesítmény, ha valaki a legjobbak között fog versenyezni” – emelte ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×