Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A győztes Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Három arany és összesen öt érem a kajak-kenusok szombati magyar mérlege

A magyar csapat tagjai három arany-, egy ezüst és egy bronzérmet gyűjtöttek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntőiben. A dobogós helyezések közül négy olimpiai számban született.

A második finálés napon összesen kilenc éremcsata szerepelt a programban, s az első máris magyar sikert hozott. A KSI 21 éves, négyesben már világbajnok kajakosa, Gazsó Alida Dóra nagyszerűen versenyzett 1000 méteren, végig bírta a saját maga által diktált iramot, s messze a riválisok előtt célba érve megszerezte pályafutása első felnőtt Eb-aranyát.

"Örültem neki, hogy megkaptam ezt a számot, mert a hosszabb távokon jó vagyok. Tudtam, hogy a végén jól fogok tudni indítani, és így is lett." - mondta az M4 Sportnak Gazsó.

A férfiak hasonló számában, amely ráadásul olimpiai szám, a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint hasonlóan fölényes győzelmet aratott. A 23 éves győri kajakos pénteken 500 méteren is első lett, most pedig újra bizonyította jó formáját. A várakozásoknak megfelelően a portugálok klasszisával, Fernando Pimentával vívott nagy csatát, de csak egy ideig, mert az utolsó kétszáz méteren faképnél hagyta riválisát, és akkora előnnyel érkezett a célhoz, hogy a végén már ki is engedhetett.

"Már a Poznanba érkezéskor éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok. Nagyszerű érzés volt most végigmenni a pályán, én úgy éreztem, hogy végig én vezetek, és a hajrában még rá is tudtam tenni egy lapáttal. Ez volt eddig a legjobb versenyem idén. Tökéletesen éreztem a dinamikát és az erőt." - értékelt Kopasz Bálint, hozzátéve, reméli, hogy ott lehet majd Tokióban, ő mindenesetre erre készül.

A következő szám szintén ott van az ötkarikás programban, olyannyira, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta - aki most a szolnoki Bodonyi Dórával versenyzett - címvédője a K-2 500 méternek. A magyarok - akik csupán néhány hete ültek össze - a gyengébb rajt után a fehéroroszok után eredtek, majd miután féltávnál a második helyen haladtak át, az utolsó kétszáz méteren begyújtották a rakétákat, és úgy mentek el Hudzenka és Litvincsuk mellett, hogy az ellenfél már nem tudott reagálni. A célban több mint fél hajó volt a magyar egység előnye, s közben a lengyelek is megelőzték a teljesen elfáradó fehéroroszokat.

"Én nem is érzékeltem az ellenfeleket, a rajt előtt kinéztem Dana hátán a G betűt a Hungaryből, és végig csak arra fókuszáltam." - árulta el Bodonyi Dóra.

A Ferencváros 34 éves versenyzője, Kozák úgy fogalmazott, ő ugyan érzékelte, mi zajlik körülöttük, de ezzel együtt igyekezett a saját pályájukra összpontosítani.

"Ez a verseny már sokkal jobban sikerült, mint a múlt heti válogató. Örültem, hogy a fehéroroszok nem bírták a tempónkat." - mondta.

Kozákhoz és Bodonyihoz hasonlóan a győriek kenus duója, Balla Virág és Takács Kincső is az olimpiára készül, azzal a nem titkolt céllal, hogy éremmel térjenek haza Tokióból. Az Eb egy felkészülési állomás a számukra, s egy bronzzal "melegítettek". A rajtjuk nem sikerült jól, s bár hamar összeszedték magukat, a féltávnál birtokolt harmadik helyükön nem tudtak javítani a második 250 méteren sem. A világkupa-győztes ukránok hatalmas fölénnyel nyertek, mögöttük pedig a németek értek be másodikként.

"Gyorsulnunk kell az elején, azt érzem, hogy ott nagyon elmennek a többiek, erre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Hetek óta versenyzünk, én személy szerint mentálisan kicsit elfáradtam ettől. A következő pár hét jót fog tenni, hogy tudjunk újra alapozni és nagyobb hangsúlyt kapjanak a kondiedzések, hiszen azok nagyon hiányoznak. Még rengeteg tennivalónk van az olimpiáig" - nyilatkozott Balla Virág.

A múlt heti, szegedi válogatón aratott győzelmével a sprintspecialista Lucz Dóra is bekerült a tokiói magyar csapatba. Az UTE 26 éves, kétszeres Európa-bajnok kajakosa a szombati döntőben is nagyszerűen rajtolt, egy ideig együtt lapátolt a címvédő dán Emma Jörgensennel, de végül a skandináv sportoló csapott elsőként a célba, Lucz pedig második lett.

"A célban nem tudtam, hogy hányadik is vagyok, de aztán jött a megerősítés, hogy második. Már a múlt heti válogatón is jó formában kellett lennem, mert otthon is nagyon erős a mezőny, s ezt sikerült átmentenem erre a hétre. Az olimpiáig nagyon sok munka vár még rám" - mondta a parton Lucz Dóra.

A Balaska Márk, Csizmadia Kolos kajak kettes ötödikként zárt 200 méteren és a magyar férfi kenusok sem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába: Korisánszky Dávid (C-1 200 m) hetedik, Kiss Balázs (C-1 1000 m) pedig kilencedik lett a döntőben.

A többi finálét a vasárnapi zárónapon rendezik.

A további program

vasárnap:

1000, 500 és 200 m-es döntők 8.45

5000 m-es döntők 14.08

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×