Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Waterpolo.hu

23 év után ifjúsági vízilabdabajnok az FTC - szakvezetői értékelés

"Én az év elején is azt mondtam az enyéimnek, hogy ők a legjobbak, és nagyon büszke vagyok rájuk, bármit érnek is el" - fogalmazott az aranyérmes edző, a zöld-fehérek akaratát és teljesítményét a szövetség is dicséri: "ez egy sokra hivatott korosztály".

A Ferencváros vízilabda-csapata 23 év után lett újra bajnok a fiú ifjúsági korosztályban. Nyéki Balázs, az FTC csapatának edzője a szövetség internetes oldalának elmondta, hogy játékosai az elmúlt egy évben nagyon nehéz körülmények között dolgozva lettek aranyérmesek.

"Hatalmas dolog ennyi idő után újra nyerni. Szeretnénk az UVSE és a KSI példáját követni, szép lassan utánpótlás-nevelő egyesületté válni. Tudom jól, a Ferencvárosnál nem feltétlenül ez a prioritás, de úgy gondolom, hogy éveken belül megvalósulhat ez a cél; elkezdtük a felépítményt, úgy látom, meg is van az eredménye" - ecsetelte Nyéki Balázs.

Nem volt könnyű évük, játékosai csak "hébe-hóba" játszhattak az ob I-es mérkőzéseken, míg a KSI és az UVSE az egész csapatát tudta játszatni, ez év elején "nem kis feszültséget okozott" a ferencvárosi srácokban.

"Én az év elején is azt mondtam az enyéimnek, hogy ők a legjobbak, és nagyon büszke vagyok rájuk, bármit érnek is el" - zárta gondolatait Nyéki Balázs.

A döntőben alulmaradt UVSE edzője, Vincze Balázs biztos tudással rendelkezik arról, miért maradtak alul a fináléban: játékosainak számottevő része a felnőttcsapatban is meghatározó szerepet tölt be, így erre az összecsapásra már fáradtan ugrott medencébe.

"Azt gondoltam, az alapszakaszban nyújtott teljesítményünk alapján van esélyünk bajnoki címet nyerni. Ez a korosztály két éve még csak a negyedik helyet tudta elérni, ahhoz képest egy játékos érkezett, előrébb is tudtunk lépni az alapszakaszban" - fejtegette Vincze Balázs.

A nyolcas döntő "három nap, három mérkőzés" ritmusról is szólt.

"Lehetett tudni, hogy amelyik csapat az Újpesttel, a KSI-vel vagy a Fradival elődöntőzik, az a csapat fáradtabban fog a döntőre érkezni, ez mindenképpen meg is történt. Már egy elvesztettnek hitt elődöntőt sikerült visszahozni, 4 góllal is vezetett az ellenfél, egy 3-0-s utolsó negyedet produkáltunk, amihez hasonlóra persze a döntőben is szükség lett volna. A védekezésünk működött, támadásban voltunk pontatlanabbak, kevesebbek."

Az FTC-nek viszont gratulált, "megérdemelten nyerték meg a végjátékot" - mondta.

Országos Ifjúsági Bajnokság, nyolcas döntő:

A négy közé jutásért:

FTC-Telekom-Szolnoki Dózsa 22-10 (3-2, 7-2, 6-3, 6-3)

UVSE-Hunguest Hotels-Tigra-ZF-Eger 14-2 (3-1, 2-1, 4-0, 5-0)

KSI SE - Vasas SC 12-3 (2-1, 2-0, 4-0, 4-2)

BVSC-Zugló-Debreceni VSE 14-13 (3-3, 4-2, 3-3, 4-5)

Az elődöntőben:

FTC-Telekom-BVSC-Zugló 12-5 (3-2, 3-0, 4-2, 2-1)

Gólszerzők: Szabó II B. 3, Varga B. 3, Nyíri 2, Spitz 2, Klár 1, Várkonyi 1, illetve Mészáros M. 1, Ádám 1, Báki 1, Balogh M. 1, Balogh B. 1

UVSE-Hunguest Hotels - KSI SE 17-16 (4-2, 2-5, 2-4, 3-0 - 5 méteresekkel: 6-5)

Gólszerzők: Molnár E. 6, Belényesi 4, Eppel 3, Lehoczky 2, Hegedűs Cs. 1, Fekete Paolo 1, illetve Pető 5, Bede M. 3, Szalai 3, Nagy Á. 2, Csapó Á. 2, Iriczfalvi 1

A döntőben:

FTC-Telekom-UVSE Hunguest Hotels 8-5 (3-1, 1-2, 2-1, 2-1)

Gólszerzők: Várkonyi Á. 3, Szabó II B. 2, Spitz 2, Gál 1, illetve Hegedűs Cs. 1, Turcsányi 1, Lehoczky 1, Belényesi 1, Molnár E. 1.

A bajnokság végeredménye:

1. FTC-Telekom Waterpolo

2. UVSE-Hunguest Hotels

3. BVSC-Zugló

4. KSI SE

5. Szolnoki Dózsa

6. Tigra-ZF-Eger

7. Vasas SC

8. Debreceni VSE

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×