Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.51
bux:
147238.96
2026. november 5. csütörtök Imre

A futballmeccseken 2022 végéig lehetőség lesz öt játékost cserélni

A futball szabályalkotó testülete (IFAB) ismét meghosszabbította a mérkőzésenkénti öt cseréről szóló módosítást.

A 2020 májusában bevezetett és azóta több alkalommal is meghosszabbított változtatás az IFAB pénteki tájékoztatása alapján 2022 végéig marad érvényben.

A testület kiemelte: a koronavírus-járvány labdarúgásra gyakorolt hatását változatlanul figyelemmel kísérik, hiszen ahhoz kapcsolódóan kell meghozni a szükséges döntéseket. Az IFAB utalt arra is, hogy a mostani módosítás is egy ilyen vizsgálat eredményeként született meg.

Az változatlanul a kontinentális tagszervezetek hatáskörébe tartozik, hogy élnek-e ezzel vagy sem, de a lehetőségük továbbra is megvan rá.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága március végén döntött arról, hogy a nyárra halasztott Európa-bajnokságon - amelyen a magyar együttes is szerepel, Budapest pedig az egyik házigazda - a szokásos három helyett öt cserelehetőségük lesz a szövetségi kapitányoknak. A legfrissebb hosszabbítás viszont már magában foglalja a 2022 novemberében és decemberében megrendezésre kerülő katari világbajnokságot is.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×