Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke beszédet mond a Gyulai István Atlétikai Stadion felújított rekortán pályájának átadásán Debrecenben 2018. október 1-jén.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Atlétika: az újrázni készülő elnök célja, még ismertebbé tenni a „sportok királynőjét”

Péntek délután rendezik a Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító közgyűlését. Az elnöki pozícióért újrainduló Gyulai Miklós az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy az elmúlt években egyértelműen sikerült előrelépni itthon ebben a sportágban.

Gyulai Miklós az InfoRádióban emlékeztetett, bár egy évet csúszott az olimpia, ha ma zárulnának a nevezések, akkor a tervezett 15-16 atléta ott lenne az ötkarikás játékokon. „De persze még nem zárul, így tehát most biztosan csak 5 versenyzőnk van kinn Tokióban” – tette hozzá az elnök, aki szerint azonban a következő hetek-hónapok során, a kvalifikáció lezárásáig jó néhányan fogják még biztosítani a részvételüket. „Másról sem szól már az életük, mint erről, hiszen nagyon várják a bizonyítási lehetőséget.”

A szakember a szövetség munkáját illetően kiemelte, hogy az elmúlt évek tudták folytatni azt az utat, amit a londoni olimpiát követően elkezdtek, amely során növekedett a versenyzői- és utánpótláslétszám, a cél innentől kezdve, hogy mindezt még inkább folytassák majd, és az előttük álló időszakban ismertebbé tegyék az atlétikát, mint a „sportok királynőjét”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×