Infostart.hu
eur:
375.89
usd:
318.92
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Gólzáporos győzelemmel zárt a Mezőkövesd

A csapat kiváló játékkal, 5-1-re verte a vendég MTK Budapestet a labdarúgó OTP Bank Liga 33., zárófordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az 55. születésnapját ünneplő Pintér Attila csapata ezt megelőzően hat fordulón át volt nyeretlen az élvonalban, amelyet - a kupagyőztes Újpest eredményétől függően - a hetedik, vagy nyolcadik helyen zár majd. Az MTK pedig hatodik, vagy hetedik lesz, mivel a lila-fehérek győzelemmel mindkét gárdát megelőznék.

Már az első percben vezetést szerezhettek volna a vendégek, de Varga ziccert rontott. A kihagyott lehetőség gyorsan megbosszulta magát, mivel Pintér Attila csapata bő negyedóra elteltével első helyzetéből betalált. A folytatásban nyomott az MTK és közel volt az egyenlítéshez, de a helyzetek újra kimaradtak, a Mezőkövesd pedig Vutov remek gólpasszának és Nagy higgadt befejezésének köszönhetően nem sokkal a szünet előtt megduplázta előnyét.

Az előzetesen tét nélkülinek tűnő összecsapás viszonylag gyorsan átment "élesbe", miután Ferreira öngólja után már hárommal vezettek a borsodiak, akiknek legalább ötgólos sikerre lett volna szükségük ahhoz, hogy a tabellán az MTK előtt végezzenek. A Mezőkövesd a második félidő közepére már el is érte 5-0-s előnyt, azonban a Ferencváros ellen rontó Szappanos újra hibázott, mivel teljesen felesleges helyzetben hozott össze egy büntetőt az ellenfélnek, amely ezt Varga révén értékesítve végül maga mögött tartotta a Mezőkövesdet.

Eredmények, mérkőzések

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 5-1

szombaton:
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
Újpest FC-ZTE FC 19.30

vasárnap:
Puskás Akadémia FC-Budafoki MTE 17.30
Diósgyőri VTK-MOL Fehérvár FC 17.30
Kisvárda Master Good-Paksi FC 17.30

Tabella

1. Ferencvárosi TC 32 22 9 1 67-21 75 pont - már bajnok

2. Puskás Akadémia FC 32 17 4 11 47-42 55 - Konferencia Liga

3. MOL Fehérvár FC 32 15 8 9 64-38 53

4. Paksi FC 32 14 8 10 75-59 50

5. Kisvárda Master Good 32 11 10 11 25-35 43

6. MTK Budapest 33 11 9 13 44-49 42

7. Mezőkövesd Zsóry FC 33 11 9 13 40-46 42

8. Újpest FC 32 11 6 15 41-63 39

9. ZTE FC 32 10 7 15 54-53 37

10. Budapest Honvéd 32 9 10 13 45-46 37

11. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 34-49 33 - kiesett

12. Budafoki MTE 32 7 6 19 34-69 27 - kiesett

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×