Infostart.hu
eur:
356.01
usd:
311.77
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Pixabay.com

Hiába jó edző, elbocsátotta Petry Zsoltot a Hertha egy magyarországi nyilatkozata miatt

Nem áll összhangban a nyugati klub alapelveivel és a "Sokszinűségi Chartával", amit egy interjúban mondott. Hiába jó edző, mennie kell.

A Hertha BSC vezetősége megvált Petry Zsolttól, a Bundesliga-csapat kapusedzőjétől, Dárdai Pál segítőjétől a Magyar Nemzetnek adott interjúban kifejtett álláspontja miatt. A klub közleményében kifejezetten hangsúlyozza, hogy nem tudott a nyilatkozatról. A berlini egyesület korábban aláírta a „Sokszínűségi Chartát”, elkötelezett a tolerancia és a sokszínűség mellett, és ezen elvek a klub szerint nem voltak felfedezhetők a kapusedző szavaiban.

„Petry Zsolt munkáját mindig nagyra értékeltük. Nyitott, toleráns, segítőkész embernek ismertük meg. Sohasem nyilvánult meg homofóbként vagy idegengyűlölőként” – közölte Carsten Schmidt, a klub elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: még miután figyelembe vették a fordítás árnyalatait és azt, hogy az interjúból egyes részleteket kihúztak a kapusedzővel való megbeszélés nélkül, meg kellett állapítani, hogy a nyilatkozat nem felel meg a Hertha BSC alapelveinek. Ezért hiába jó edző, mennie kell.

Petry Zsolt hangsúlyozta a közleményben, hogy nem homofób vagy idegengyűlölő.

„Nagyon bánom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik menedéket keresnek nálunk, és akiket ezzel megsértettem. Nagyon szerettem a Hertha BSC-nél dolgozni, és tiszteletben tartom a döntést. Mindenkinek sikert kívánok a jövőben a klubnál.”

Petry 2015 óta állt a berlini együttes szolgálatában. Korábban volt a magyar válogatott kapusedzője is.

Petry Zsolttal hétfőn jelent meg interjú a Magyar Nemzetben. A kapusedző azt mondta, a konzervatív oldallal szimpatizál.

„Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van – mondta az interjúban. – A bevándorláspolitika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk. Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel.”

Később állításai árnyalását kérte a laptól.

Az interjúban kérdezték annak kapcsán is, hogy Gulácsi Péter, a válogatott kapusa kiállt a szivárványcsaládok jogai mellett, ami után több kritikát kapott.

„Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható. Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett” – mondta Petry Zsolt.

Hozzátette: „Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak. Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.”

A Hertha április elején 15. helyen állt a bajnokságban, két helyre és két pontra a kiesést jelentő 16-ik pozíciótól.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×