Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a március 28-31. között megrendezésre kerülő debreceni, 120. úszó országos bajnokság sajtótájékoztatója után Debrecenben 2018. március 7-én. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT).
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Sós Csaba: Milák Kristófnak még csak nem is a mostani olimpia lehet a csúcs

Az országos bajnokság első teljes versenynapját követően az InfoRádióban az úszókapitány négy versenyzőről mondta el a véleményét.

Minden idők második legjobb idejével győzött a világcsúcstartó Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban a Duna Arénában szombatig tartó országos bajnokságon.

"Annyiszor produkált már pestiesen szólva kunsztot, hogy az ember nagyon már meg sem lepődik. Látszik, hogy más kategória, mint az összes többi versenyző" - reagált az úszásra Sós Csaba szövetségi kapitány, aki szerint Milák Kristóf még nőni és erősödni fog, 21 éves még csak, élete csúcsát még csak nem is az idei, hanem a 2024-es olimpia jelentheti, ha minden rendben halad.

Azt pedig az úszó maga is lenyilatkozta, hogy az igazán komoly munkát még csak most fogja kezdeni, holott ezúttal 150-170 méterig még a saját világcsúcsrészidején belül is tempózott,

ez "a legijesztőbb az ellenfeleknek".

Milák Kristóf ráadásul ezt megelőzően 50 gyorson is győzött, igaz, nem olimpiai A-szinttel.

"Nála minden másképp van, mint a többi embernél, ami túlságosan nem lepett meg, de nagy örömmel tölt el" - fejtegette Sós Csaba.

A nőknél ugyanebben a számban a szintén világbajnok Kapás Boglárka szerezte meg az aranyérmet a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka előtt, egy másodperc volt a különbség kettejük között.

"Ez az eredmény hasonló örömet okozott, mint Milák Kristófé,

Kapás Boglárkánál látszik, hogy már most a legjobb eredményére képes, és már most ki merem jelenteni, hogy az olimpián ennél jobbat fog úszni."

Hosszú Katinkát a kapitány 8 hónapja nem látta a vízben, és ugyan nem érte el az Iron Lady most sem azt az időt, ami a legjobbja, de mivel biztos helye van 200 pillangón is az olimpián, "komoly úszás" volt az övé is a kapitány szerint.

"Láthatólag nem beszélt mellé, amikor azt mondta, ezerrel beleáll az olimpiába" - jegyezte meg.

Kapás Boglárkára visszatérve elmondta még, hogy senkit ne tévesszen meg, hogy kislányos arca és törékeny alkata van, mert belül egy kőkemény, hidegvérű, profi sportoló.

Harcedzettnek és erős akaratúnak nevezte még a válogatott úszók közúl Burián Katalint, aki nemrégiben vesztette el nevelőapját, Vermes Albánt, és most mégis kitűnő, olimpiai részvételt érő időt repesztett 100 háton, "az ő pályafutása is jól alakul" - jellemezte Sós Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×