Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: psg.fr

Thomas Tuchel a Chelsea edzője - magyar másodhegedűssel

Korábbi hűséges segítője, Lőw Zsolt a londoni Kékekhez is követi a PSG és a Dortmund korábbi mesterét.

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Thomas Tuchelt nevezték ki vezetőedzőnek a Chelsea labdarúgócsapatánál.

A londoni együttesnél hétfőn menesztették a klublegenda Frank Lampardot, kedden pedig bejelentették a német tréner szerződtetését. Az új szakember másfél évre szóló megállapodást írt alá, és már szerdán, a Wolverhampton Wanderers elleni bajnoki meccsen leül a kispadra.

A 47 éves Tuchel korábban hazájában a Mainzot és a Borussia Dortmundot irányította, majd két és fél éven át, tavaly december végéig a Paris Saint-Germain trénere volt, s augusztusban a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette a francia csapatot. Párizsban másodedzőként Löw Zsolt segítette a munkáját, és a magyar szakember korábban úgy nyilatkozott, nagy valószínűséggel a folytatásban is marad a német tréner mellett.

A Chelsea-t 2019 nyarától irányító Lampardot azután küldték el, hogy a gárda legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzéséből ötöt elveszített, így a kilencedik helyre visszacsúszott a tabellán. A Kékek 19 meccsen 29 pontot szereztek, és 11-gyel maradnak el a listavezető Manchester Unitedtől, szerdán pedig a Wolverhamptont fogadják a hétközi, 20. fordulóban.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×