Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Szoboszlai Dominik, a Salzburg játékosa ünnepel, miután gólt szerzett a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában játszott RB Salzburg - Lokomotiv Moszkva mérkőzésen Salzburgban 2020. október 21-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

"Nagy kihívás lesz" – Szoboszlai Dominik megszólalt

Minden idők legdrágább magyar labdarúgója szerint a válogatott profitálni fog abból, hogy három alapembere folyamatosan együtt dolgozik.

Csütörtök délután a német RB Leipzig bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik 2025-ig az ő játékosa.

Ez azt is jelenti, hogy a 20 éves válogatott középpályás az őszi salzburgi BL-szereplést lipcseivel folytatja tavasszal – ráadásul az előző Bajnokok Ligája-szezon elődöntősénél, két másik magyar, Gulácsi Péter és Willi Orbán mellett.

Az átigazoláskor minden idők legdrágább magyar labdarúgója máris értékelt.

"Nagyon örülök, hogy a pályafutásom egy újabb fejezetébe lép, ráadásul a Bundesliga egyik topcsapatánál, amely tavaly BL-elődöntős volt. Nagy kihívás lesz itt is helytállni, de természetesen mindent meg fogok tenni azért, hogy ez minél jobban sikerüljön, és minél hamarabb a német bajnokságban is bizonyítsak. Remélem,

a válogatott is profitál majd abból, hogy két válogatottbeli csapattársammal, Gulácsi Péterrel és Orbán Willivel is egy klubcsapatban játszom mostantól"

– olvasható nyilatkozata az MLSZ honlapján.

Gulácsi Péter is megszólalt.

"Először is gratulálok Dominiknek és nagyon örülök, hogy mellettünk döntött.

Nem is kérdés, hogy az RB Leipzig erősödik majd vele,

de a válogatott szempontjából is nagyon fontos, hogy a csapatból hárman is napi szinten együtt fogunk edzeni, és remélhetőleg minél több mérkőzésen együtt fogunk játszani."

Marco Rossi szövetségi kapitány pedig ezt mondta:

"Véleményem szerint Dominik és menedzsmentje ismét jó döntést hozott.

Az RB Leipzig topklub Európa egyik topbajnokságában,

így egyértelmű, hogy Dominik ismét előrelépett egyet a pályafutásában. Bízom benne, hogy minél több játékpercet kap majd új csapatában, és ahogy Salzburgban, úgy Lipcsében is alapember lesz minél hamarabb."

A korábbi hiedelmekkel ellentétben Szoboszlai még pályára lép egyszer Salzburgban vasárnap, és karácsony után költözik Lipcsébe.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×