Infostart.hu
eur:
375.67
usd:
318.01
bux:
127373.77
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Facebook

Szoboszlai Dominik így búcsúzik a Salzburgtól

Vasárnap délután lejátszotta utolsó – kivételesen vesztes – mérkőzését a Salzburg csapatában Szoboszlai Dominik. Ilyen mutatókkal, ilyen mutatványok emlékét a szurkolókban hagyva távozik első felnőtt csapatától a már húszévesen a legdrágább magyar labdarúgó.

Szoboszlai Dominik 2016-ban, 16 évesen szerződött az MTK-tól a Red Bull Salzburg fiókcsapatához, a Lieferinghez. A következő szezonban esett át a bemutatkozáson, és azt az évet már végigjátszotta az osztrák kiscsapatban.

A következő szezont már a Salzburgnál kezdte, mint utólag mondta, csak kapkodta a fejét új csapatánál, de beleállt a munkába, felvette a ritmust, és megvetette lábát az osztrák bajnoknál. 2019 tavaszán játszotta be magát a csapatba, az Európa-ligában is bemutatkozott, és már tavaly nyáron azt pedzegették, hogy tovább kéne lépnie.

A gyors csapatváltás annyiban mindenképp elkapkodott lett volna, hogy maradva az előző ősszel, ismert közegben mutatkozhatott be a Bajnok Ligájában. Még 19 esztendős sem volt, amikor valóra vált gyerekkori álma: a pályán állva, kezdéshez készülődve hallgathatta a sorozat himnuszát. Az előző télen, majd a nyáron egyre többet cikkeztek arról, hogy hova megy tovább, de végül a sokáig befutóként emlegetett Milannal sem állapodtak meg, maradt a Salzburgnál, és itt újra a BL-ben játszhatott.

A legrangosabb európai kupa főtábláján két szezon alatt 11-szer szerepelt, három gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

Ezen az őszön is több topcsapat érdeklődéséről lehetett hallani, de egyre valószínűbbnek tűnt, hogy „házon belül” lép eggyel följebb, az RB Leipzignél, az egyik legerősebb Bundesliga-csapatnál, az idei BL-elődöntősnél folytatja karrierjét. Így is lett.

Vasárnap délután a Wolfsberger ellen hazai pályán búcsúzott attól a csapattól, ahol a futball tekintetében felnőtté vált. A félidőben 0–0 volt az állás, a szünet után a vendégek váratlanul két gyors góllal elléptek, a Salzburg egyenlíteni tudott, az egyik gólpasszt a magyar adta, de aztán megint a Wolfsberger került előnybe, és innen már nem volt visszaút az osztrák bajnok számára, maradt a 2–3. A magyar támadót pár perccel az utolsó gól után, a 82. percben lecserélték. Bár vereséggel, de semmiképp nem keserű szájízzel távozik Salzburgból.

Mivel a Wolfsberger ellen nem szerzett gólt, ez a szép alányúlós gólja volt az utolsó a Salzburgnál:

A Rapid Wiennek lőtte az Osztrák Kupában.

Szoboszlai Dominik statisztikája a Salzburgnál

mérkőzés gól gólpassz
2018–2020 83 26 35

A Salzburg-szurkolóknak ezek a pillanatok maradhatnak a legemlékezetesebbek a magyar támadó utolsó salzburgi félszezonjából:

Alighanem csak idő kérdése, hogy a Leipzignél mikor készíthető hasonló összeállítás.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
A legtöbb kórházi kezelést igénylő súlyos légúti fertőzés mögött már az RSV áll

A legtöbb kórházi kezelést igénylő súlyos légúti fertőzés mögött már az RSV áll

Az akut légúti fertőzéssel, ezen belül influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma is csökkent - előbbi 6%-kal, utóbbi 16,7%-kal - 2026 nyolcadik hetében. Az egyértelmű javulást kissé beárnyékolja, hogy 11%-kal többen voltak kórházban súlyos akut légúti fertőzéssel, bár az intenzív / szubintenzív ellátást igénylők száma mintegy 22%-kal csökkent, és az arányuk is lejött a 7. heti, eddigi csúcsót jelentő 15,4%-ról. Kisebb meglepetésként szolgál, hogy a kórházi kezelések mögött már nagyobb arányban áll a légúti óriássejtes vírus (RSV), mint az influenza, ráadásul a betegek 85%-a gyerek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×