Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón 2020. november 3-án. Az olasz bajnok Juventust fogadja a Bajnokok Ligájában a Ferencváros labdarúgócsapata: a G csoport harmadik fordulós összecsapását a Puskás Arénában rendezik november 4-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

BL-szereplés ide vagy oda, itthon verhetetlen a Ferencváros

Ezúttal idegenben verte a Diósgyőrt, továbbra is vereség nélkül áll a bajnoki tabella élén.

A címvédő és listavezető Ferencváros 3-1-re győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Gyorsan vezetést szerzett a Ferencváros, kevés érintéssel jutott el a DVTK kapujához, és egy pontos beívelésre Baturina jól érkezett. Nem sokkal később összejött az egyenlítés a hazaiaknak: előbb Rui Pedro egyedül tört kapura, de Dibusz nagy bravúrral védett, majd pár másodperc múlva Haratin megmozdulását szabálytalannak látta a játékvezető, a megítélt büntetőt pedig Rui Pedro értékesítette.

Többet kezdeményezett a Ferencváros, de nem alakított ki sok helyzetet, amikor viszont komoly gólszerzési lehetősége adódott, azzal élt is, így Zubkov jóvoltából megint előnybe került. A Diósgyőr eleinte kontrákkal próbálkozott, majd a játékrész második felében többet birtokolta a labdát, de helyzet ekkor már egyik oldalon sem adódott.

A második félidő első negyedórájában sok volt a sárga lapos szabálytalanság, nem alakult ki folyamatos játék, aztán egy-két percen belül többször is gólt szerezhetett volna az FTC, amely azonban az első kettős cseréje után döntötte el a mérkőzést, a frissen beállt Uzuni révén.

Szerhij Rebrov igyekezett pihentetni csapatát a keddi, kijevi Bajnokok Ligája-mérkőzésre, erre utalt a kezdőcsapat összeállítása, majd a sok csere a második félidőben. A DVTK próbálkozott a hátra lévő időben, de nem változott az eredmény, pedig mindkét oldalon voltak még nagy helyzetek. A Ferencváros a döntő pillanatokban hatékonyabbnak bizonyult, így célját elérve készülődhet a következő feladatra.

A két csapat legutóbbi nyolc találkozóját az FTC nyerte, amely a mostani bajnokságban kilenc győzelemmel és két döntetlennel továbbra is veretlen.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

szombaton játszották:

ZTE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 1-3
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 0-0

pénteken játszották:
Budafoki MTE-Újpest FC 1-1 (0-0)

vasárnap játsszák:
Budapest Honvéd-MTK Budapest, Szusza Ferenc Stadion 15.15
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 17.30

Tabella

1. Ferencvárosi TC 11 9 2 - 24-5 29 pont

2. MOL Fehérvár FC 11 6 4 1 27-14 22

3. Kisvárda Master Good 12 6 3 3 16-14 21

4. Puskás Akadémia FC 13 6 1 6 17-21 19

5. Paksi FC 12 5 3 4 23-20 18

6. MTK Budapest 12 5 3 4 18-16 18

7. Budafoki MTE 11 4 3 4 14-17 15

8. ZTE FC 12 4 2 6 21-22 14

9. Újpest FC 12 3 3 6 13-26 12

10. Mezőkövesd Zsóry FC 13 3 2 8 10-19 11

11. Diósgyőri VTK 12 3 1 8 16-22 10

12. Budapest Honvéd 11 2 3 6 14-17 9

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-ben egyértelmű volt, hogy az intézményben szexuális bántalmazások történtek, és az otthon vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet; az erről szóló jelentést Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×