Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Jakabos Zsuzsanna a 200 méteres vegyesúszás selejtezőjében a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 2019. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Jakabos Zsuzsanna: végre történt valami

Győztesként akkor lehet kikerülni a mostani helyzetből, ha sikerül alkalmazkodni - mondta az úszó az ISL-versenyek után.

Az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsannával a soraiban az Energy Standard együttese a második helyen zárt az előző hétvégén a Duna Arénában rendezett Nemzetközi Úszó Liga-sorozatban (ISL). A döntő egyetlen magyar résztvevője 200 méter pillangón negyedik, 400 méter vegyesen pedig ötödik lett.

Ugyan voltak jobb és kevésbé jó úszásai, folyamatosan tudott javítani az idejein, így összességében elégedett a teljesítményével – fogalmazott az InfoRádiónak Jakabos Zsuzsanna, aki szerint a lényeg egyébként is az volt, hogy

végre kipróbálhatták magukat versenykörülmények között az úszok, amire tavasz óta nem volt lehetőségük.

„Végre történt valami.”

Meglátása szerint nagy kihívást jelentett, hogy elszeparáltan működhessen a sorozat a Duna Arénában, de a jelek szerint ez sikerült, miután nem történtek vírusos megbetegedések. A résztvevőknek – beleértve a medence melletti bemelegítéseket –, minden pillanatban maszkot kellett viselniük, mindenki külön szobában volt elszállásolva, és külön asztalnál érkezett. Emellett 5 naponta tesztelték őket, és csak napi 90 perc volt engedélyezve sétára a Margitszigeten. De természetesen a fertőtlenítések is rendszeresek voltak az úszodában, különösen az öltözőkben.

Jakabos Zsuzsanna szerint, tekintettel a pandémiára, egyelőre csak reménykedni lehet abban, hogy megrendezezik a jövő évi budapesti Európa-bajnokságot, illetve a tokiói olimpiát, de semmit sem szabad biztosra venni.

Győztesként pedig akkor lehet kikerülni a helyzetből, ha sikerül alkalmazkodni.

Továbbra is az erős számaira fog fókuszálni, mint a 200 pille, a 200 és 400 vegyes, 4x200 gyors váltó. És mindenképp szeretné ismét átélni a olimpiai döntők jelentette leírhatatlan élményt, amiben már volt része.

Mint mondta, minden nap önmagukat kell legyőzniük, saját maguk a legnagyobb ellenfelük, szóval, ha jönnek az egyéni csúcsok, akkor büszke lehet magára az ember, mert

mástól nem szégyen kikapni.

Holtpontot nem érzett az elmúlt időkben, sőt, megerősítette benne, hogy mennyire szereti a sportot és az azzal járó életet, ráadásul – a békeidőkhöz képest – stresszmentesebben is telt a nyara, miután máskor ilyenkor sosincs megállás a versenyek miatt.

A teljes interjú a Vegyesúszás magazin november 26-i számában hallgatható meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×