Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Hosszú Katinka, az Iron csapat versenyzője a női 200 méteres hátúszás versenyen a Nemzetközi Úszóliga (ISL) második mérkőzésén a Duna Arénában 2020. október 18-án. Hosszú Katinka csapata, az Iron a harmadik helyen várja a folytatást.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Sós Csaba: Katinka a legmélyebb gödörből is vissza tudott térni

Töretlenül bízik Hosszú Katinkában Sós Csaba szövetségi kapitány azután is, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem ért el kiemelkedő időeredményeket a Nemzetközi Úszó Liga múlt héten zárult budapesti sorozatában. A szakvezető az InfoRádiónak beszélt arról is, hogy a versenyző maga dönt a felkészülése átalakításáról.

„Mindenképpen méltányolandó, hogy egy ilyen profi versenyző vállalta a fő számait, ez is mutatja, hogy nem bujkál, kíváncsi ő is arra, hogy mi a realitás. Katinka magatartása ismét példaértékű, megjegyzem, van olyan magyar válogatott úszó, akit én egész évben nem láttam versenyezni, Katkát viszont többször is, még akkor is, ha pontosan látjuk, hogy nem tart ott, ahol korábban” - fejtette ki Sós Csaba.

A kapitány hozzátette, hogy a háromszoros olimpiai bajnok felkészülésében a sorozatversenyzés fontos elem, így őt még hátrányosabban érintette a járvány elleni védekezés alatt a viadalok törlése.

„Le fogja szűrni a konzekvenciát, és ennek megfelelően fogja irányítani az olimpiáig a felkészülését”- jegyezte meg.

Sós Csaba hozzátette, hogy Hosszú Katinka dönt arról is, mennyit dolgozik együtt technikai edzőjével, Nagy Józseffel, ő azonban változatlanul bízik a sportolóban és a mesterében is.

„Nem féltem Katinkát. Sokszor bizonyította, hogy a legmélyebb gödörből is vissza tudott jönni a csúcsra, ha pedig a csúcsra ért, sokáig ott tudott maradni. Nekem semmi okom nincs másra, mint hogy higgyek benne, és egyébként ez így is van. Ő ezt kiérdemelte a magatartásával és az eddigi teljesítményével. Az edzőjével természetesen átbeszélik a felkészülés és az ISL-sorozat tanulságait, ugyanakkor eddig úgy tűnik, hogy harmonikus az együttműködése a két sportembernek, ráadásul mind a ketten voltak már a csúcson, úgyhogy továbbra is bízom bennük” - jelentette ki Sós Csaba.

A teljes beszélgetést csütörtökön, az InfoRádió (FM 88.1) 19 óra 30 perckor kezdődő Vegyesúszás című műsorában hallhatják. Sós Csaba részletesen beszél Milák Kristófról, Cseh Lászlóról, az ISL-szériáról és a decemberi kaposvári országos bajnokságról is.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×