Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Karanténban a férfi kosárlabda-válogatott

A szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén készülő csapat egyik tagjának pozitív lett a koronavírustesztje.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a közmédiának elárulta, hogy a keddi vizsgálatok eredményei alapján Ferencz Csaba koronavírusos, aki másfél hónapja már átesett a fertőzésen.

"Azonnal karanténba zártak minket, nem mozdulhatunk ki a szobából. Most várunk holnapig, hogy mikor lesz az újabb tesztelés" - nyilatkozta a szakvezető. "A nemzetközi szövetségnek nincs protokollja pontosan arra, hogy ez most mit jelent és hogyan tovább. Kicsit fura a hangulatunk, mert ezt nem vártuk. A hitünk az erős. Mindig szoktam mondani a srácoknak, hogy minél jobban ütnek minket, annál erősebbnek kell lennünk."

Ivkovics azt is elmondta, hogy Ferencz Csabának nincsenek tünetei és a csapat minden tagja jól van, a magyar szövetség és a csapat melletti stáb tagjai pedig mindent megtesznek, hogy a hétvégére minden rendben legyen és játszhasson az együttes.

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és az osztrák együttessel szombaton, a házigazdákkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×