Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC visszavágó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. május 8-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Pintér Attila visszatér az NB I-be

Druszáját váltja a tavalyi pozitív, idei negatív meglepetéscsapatnál.

Pintér Attilát nevezték ki a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.

A klub közlése szerint a korábbi szövetségi kapitány két és fél évre szóló megállapodást írt alá.

Az 54 éves tréner korábban már dolgozott Mezőkövesden: 2016-ban élvonalba vezette az együttest, majd az OTP Bank Ligában ötödik helyen állt az őszi szünetben, amikor a Puskás Akadémiához szerződött. Felcsútról 2018 nyarán távozott, azóta nem vállalt munkát.

Pintér Attila a Ferencvárossal 2004-ben duplázott, a Győrrel 2013-ban bajnoki címet ünnepelhetett, míg a Sopronnal 2005-ben Magyar Kupa-győztes volt.

Elődje, Kuttor Attila - aki kedden közös megegyezéssel távozott - három éven át irányította a Mezőkövesdet, amely az előző szezonban fennállása legjobbjaként negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt. A mostani idényben tíz mérkőzésen szerzett nyolc pontjával sereghajtó az NB I-ben.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×