Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A későbbi győztes Kiss Norbert, a Révész TRT versenyzője MAN versenykamionjával a 2020 FIA kamion Európa-bajnokság harmadik futamában a mogyoródi Hungaroringen 2020. október 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kiss Norbert: egyre inkább reális a bajnoki címről beszélni

Duplázni tudott vasárnap a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője a gyorsasági kamion-Eb magyarországi állomásán, a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festivalon. Kiss Norbert a nyolcadik pozícióból startolva, nagyszerű előzésekkel verekedte át magát az előtte haladókon, és megérdemelten nyerte meg a versenyt.

Kiss Norbert – csapatdöntés szerint – a rajtot követően egyből támadásba lendült és agresszíven próbált végi versenyezni. Mint mondta, a győzelemben természetesen a szerencsének is volt szerepe, hiszen sokszor kiszámíthatatlan, hogy egy–egy előzési manővernek mi lesz a vége, és az ellenfél hogyan fog arra reagálni. Kisebb koccanásokkal szerencsére sikerült megúszniuk, ami „az akciódús versenyzésbe még mindenképp belefér”. Mindennek az alapja a gyorsaság volt, az a jó tempó, amit a száraz pályán tudtak mutatni.

A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző már a második kör közepére a második helyen állt, és üldözőbe vette az első helyen álló Anthony Janiec francia pilótát. Miután pedig egy–két kör alatt kitapasztalta, hogy riválisa hol autózik, milyen íveket használ, az utolsó kanyar bejáratánál sikerült is úgy manővereznie, hogy tisztán megelőzze.

Kiss Norbert a győzelmével az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Az InfoRádiónak kiemelte, azzal a céllal vágtak bele az együttműködésbe a Révész Truck Racing Teammel, hogy bajnokok szeretnének lenni, ami egyre inkább valószerű.

„Esélyesek vagyunk rá mindenképpen, és ha Olaszországban is jól fogunk tudni menni, akkor ez egy reális cél lehet már az idei évben,

de majd kiderül, mit szólnak ehhez az ellenfelek” – fogalmazott a versenyző, aki nagyon hálás jól felkészült csapatának.

Mint fogalmazott, minden nagyon rendben volt a Hungaroringen, a teszteléseknek köszönhetően remekül összeállt a beállítás, ráadásul olyan sokat tudott gyakorolni a pályán, amire az elmúlt években talán még sosem került sor. Ezeknek pedig maximálisan meglátszottak az eredményei: hiszen

nemcsak az időmérőt és az első futamot, hanem a fordított rajtállásos versenyt is meg tudták nyerni a nyolcadik helyről, ami mindenképp különleges, ritka pillanat a számára.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×