Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Albánia és Koszovó egyesült - a kosárlabdapályán

Közös bajnokságot hoz létre a két ország, 4-4 férficsapattal.

Az Albán és a Koszovói Kosárlabda-szövetség közös ligát hozott létre, amelyben a két ország négy-négy legjobb férficsapata szerepel majd.

A megállapodást ünnepélyes keretek között Tiranában írták alá, ahol Edi Rama albán miniszterelnök más sportágak számára is követendő példaként üdvözölte a liga létrehozását. Hozzátette, furcsának tartja, miért nem kezdeményezték korábban a közös bajnokságot, amelynek szervezése az idei év elején kezdődött, a küzdelmek pedig októberben rajtolnak.

Avni Ponari, az albán szövetség elnöke elárulta, 2007-es megválasztása óta az egységes liga létrehozása volt a célja, de csak mostanra kapott meg minden szükséges támogatást.

A tiranai ceremónián jelen volt Turgay Demirel, az európai szövetség (FIBA Europe) elnöke is, aki szerint az együttműködésnek köszönhetően a mérkőzések iránti érdeklődés, valamint a színvonal is növekedni fog.

Európában számos ország tagja valamelyik regionális nemzetközi sorozatnak, ilyen a férfiaknál az ABA Liga, az Alpok Adria Kupa, a Balti Liga, a Lett-Észt Liga, a nőknél a CEWL, az EEWBL, a WABA Liga és a WBBL is.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×