Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője (k) ünnepel, miután 2-1-re győztek a Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének második fordulójában játszott mérkőzésen Glasgowban 2020. augusztus 26-án.
Nyitókép: MTI/AP/PA/Andrew Milligan

Rebrov eltervezte, a csapat megcsinálta - nyilatkozatok, "hogyantovább"

A Ferencváros edzője szerint a Celtic személyében az eddigi legerősebb ellenfelet győzték le. A zöld-fehérek készülhetnek a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörére, ahol akár azzal a Dinamóval is találkozhatnak, amely tavaly megállította őket.

„Ez egy rossz este volt a Celtic számára. Nincsenek kifogások. Kínos” – írta a Twitteren Chris Sutton, a Premier League korábbi bajnoka és gólkirálya, a skót csapat egykori játékosa, jelenleg szakértő. A szerda estét pedig az FTC tette kínossá a glasgow-iaknak, ugyanis nagy bravúrral, remek helyzetkihasználással 2-1-re nyert, így továbbjutott a BL-selejtezőben.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, csapata az eddigi legerősebb ellenfelével találkozott az európai kupaporondon, még a CSZKA Moszkvánál is nehezebb feladata volt az együttesnek.

„Minden a terv szerint alakult, így terveztem a játékunkat. A gyors gól persze segített a helyzeten, az ellenfél pedig talán nem lőtt eleget, csak sokat birtokolta a labdát.

De nem a labdabirtoklás számít egy meccsen, hanem, hogy ki hány gólt szerez”

– mondta az ukrán szakvezető.

Hozzátette: próbáltak a gyors kontrákra építeni, a villámgyors Tokmac Nguen pedig kihasználta erősségét.

„Nagyon tetszett, ahogy felépítettük a támadásainkat.

Nagyon erős ellenféllel mérkőztünk meg, ezért elégedett vagyok.”

Glasgow, 2020. augusztus 26.
Sigér Dávid, a Ferencváros játékosa (j) gólt szerez a Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének második fordulójában Glasgowban 2020. augusztus 26-án.
MTI/EPA/Reuters/Russel Cheyne
Sigér Dávid, a Ferencváros játékosa (j) gólt szerez a Celtic Glasgow ellen MTI/EPA/Reuters/Russel Cheyne

Az első gólt szerző Sigér Dávid a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak elmondta, végig lelkiismeretesen futballoztak, így sikerült győzniük. Szerették volna sokkal többet birtokolni a labdát, de a Celtic nagy tempóban, jól futballozott.

„A bemelegítésnél ezt gyakoroltuk, négyszer-ötször elrúgtam hasonló helyről a labdát, de csak az utolsó lövésnél ment annyira jól a labda, mint a gólomnál. Mindez azonban mit sem ért volna, ha a csapat nem küzd ekkorát. Borzasztó nehéz mérkőzés volt,

nem mi szabtuk a játék ritmusát,

de utólag azt mondom, minden egyes megtett centiméter megérte” – mondta góljáról.

Az ellenfélnél

Neil Lennon, a vesztes skótok vezetőedzője rendkívül csalódott volt, mert úgy érezte, végig uralták a mérkőzést,

két "hülye" gólt kaptak, és egyéni hibák vezettek a vereséghez.

„A meccs könnyebb volt, mint amilyenre számítottam, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket, hiába volt sok. Nem mondom, hogy a Ferencváros rossz csapat, mert nem az, de annyira uraltuk a meccset, hogy győznünk kellett volna” – vélekedett az edző, aki szerint

néhány játékosán az érződött, hogy nem akar az együttesben focizni.

A Celtic legutóbb 2005-ben nem jutott be a BL-ben legalább a harmadik selejtezőkörbe.

Az FTC eddig megismételte tavalyi eredményét, hiszen akkor is bekerült a harmadik fordulóba, ahol végül a Dinamo Zagreb állította meg. A horvátokkal ezúttal is összekerülhet a Fradi a jövő hétfői sorsoláson. A magyar bajnok nincs a kiemelt csapatok között, így ezeket az ellenfeleket kaphatja meg:

  • Young Boys (svájci),
  • Crvena zvezda (szerb),
  • Qarabag (azeri),
  • Maccabi Tel-Aviv (izraeli),
  • Dinamo Zagreb (horvát).

Ha a Ferencváros megnyeri a következő mérkőzését a BL-ben, biztosan ott lesz valamelyik európai kupasorozat csoportkörében. A harmadik kör után a rájátszás jön, ahol a győztes bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a vesztes pedig az Európa-ligában folytathatja. A rájátszásban már kétmeccses párharcokat rendeznek.

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

A választási rendszer nem csak azt dönti el, hogy a leadott szavazatokból hány mandátum lesz. Már a választás előtt alakítja a pártok viselkedését, a politikai verseny szerkezetét és a választói stratégiákat is. Magyarországon négy egymást követő választás adott kétharmados többséget a győztesnek, ezért érdemes feltenni a kérdést: ha változtatni szeretnénk a rendszeren, azt milyen célok alapján, milyen módszerrel és milyen garanciák mellett tegyük?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×