Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Timo Furuholm (b), a Turku és Batik Bence (j) a Honvéd játékosa a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Inter Turku (finn) mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2020. augusztus 27-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

A Honvéd és a Fehérvár is versenyben maradt, de megszenvedett érte

Három magyar csapat lépett pályára a labdarúgó Európa-liga 2020–2021-es idényének első selejtezőjében. A MOL Fehérvár és a Bp. Honvéd 120 perces csatára kényszerült, előbbi tizenegyesekkel továbbjutott. Utóbbi egy öngóllal- A Puskás Akadémia sima vereséget szenvedett Svédországban, s kiesett.

A székesfehérvári találkozó elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Fehérvár FC, amely tíz perc alatt három nagy lehetőséget is kihagyott. A Bohemians elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, de amikor lehetősége nyílt, bátran lendült támadásba, és egy ilyen akció végén Keith Ward jóvoltából a vezetést is megszerezték. A fehérvári gárda hátrányba kerülve tovább rohamozott, és Nikolics Nemanja büntetőből elért találatával még a szünet előtt egyenlített.

A második félidőre jelentősen alábbhagyott az iram. A hazaiak birtokolták jóval többet a labdát, de minden kínálkozó lehetőségüket elpuskázták. A vendégek masszívan védekeztek és kihúzták a rendes játékidőt újabb kapott gól nélkül, így következhetett a ráadás.

A hosszabbításban nagy erőket mozgósítottak a csapatok, a hazai együttes a győztes gólért küzdött, sikertelenül, míg a Bohemians a góltól óvta kapuját, sikerrel. A tizenegyesekre maradt a döntés, amelyet a fehérváriak rúgtak jobban, 4-2-re megnyerték a párharcot, így továbbjutottak. A végeredmény: MOL Fehérvár–Bohemian FC 1-1, tizenegyesekkel 4-2.

Stockholmban a Hammarby résztulajdonosa, a világklasszis Zlatan Ibrahimovic személyesen tekintette meg az meccset, amelyen bátor játékkal kezdtek a PAFC fiataljai, erejükből átlövésekre is futotta. Mégis az összeszokottabb svédek szereztek vezetést a 14. percben, majd átvették a kezdeményezést, miközben a vendégek lendülete megtört. Védekezni kényszerült a Puskás Akadémia, a mezőnyfölényhez jutó hazaiak a 32. percben szabadrúgásból növelték az előnyüket, és a szünetig egyértelműen irányítottak.

A második félidő elején ismét fel tudott lépni az ellenfél térfelére a PAFC, de labdához ritkán jutott és a kaput is csak néhány alkalommal veszélyeztette, miközben a hazaiaknak kapufájuk is volt. Csereként újabb fiatalok érkeztek a felcsútiakhoz, akik mezőnyben egyenrangú partnerei voltak a fáradni látszó skandinávoknak, akik megelégedtek a zárt védekezéssel és az eredmény megtartásával. A hajrá a szépítő találatért hajtó vendégeké lehetett volna, de a 84. percben ismét a hazaiak voltak eredményesek. A végeredmény: Hammarby IF–Puskás Akadémia 3-0.

Az Új Hidegkuti Stadionban sem lehettek szurkolók a nézőtéren, de a Honvédot "erő a lábban, érzés a szívben" feliratú molinó várta a lelátón. A kispestiek ennek megfelelően az első perctől támadólag és agresszíven léptek fel. A Bódog Tamás csapataira jellemző letámadást hatékonyan alkalmazta a magyar kupagyőztes, amely már saját tizenhatosánál megtámadta az ellenfelet, így az a félpályán sem nagyon tudott átlépni a labdával. A mezőnyfölény azonban nem párosult helyzetekkel, mivel támadásban kifejezetten pontatlan volt a Honvéd. Húsz perc elteltével ráadásul veszélyessé váltak a finnek gyors kontrái, viszont ígéretes lövőhelyzetekből vagy az égbe lőttek, vagy éppen Tujvel kezébe, egy ízben pedig ziccerben csak centikkel tévesztették el a bal alsó sarkot. A játékrész második felében már nemcsak a pontosság, hanem a kreativitás is hiányzott a Honvéd játékából, így a Turku kapusának egyáltalán nem volt dolga a szünetig.

A térfélcserét követően is a kispestiek birtokolták többet a labdát, de fölényük ugyanúgy meddő volt, sőt továbbra is a gyors finn ellentámadások jelentettek nagyobb veszélyt. Nagyjából hatvan percet kellett várni az első Honvéd-helyzetre, akkor előbb Lovric előtt adódott lehetőség egy szöglet után, majd Ugrai lőtt ígéretesen távolról. A túloldalon viszont Tujvel ajándékozott majdnem gólt a finneknek, de aztán javította a hibáját, néhány perccel később pedig ziccerben Engström lőtt ismét az égbe. A Honvéd elöl rendkívül statikusan játszott, a finn tizenhatoshoz érve azt körbepasszolgatta, de nem találta a rést a vendégek védelmén, ennek általában egy labdaeladás vetett véget. Ezt megelégelve Mezgrani egy távoli bombát eresztett meg, amelyet Moisander csak a kapufa segítségével tudott hárítani. A hajrá percei viszonylag eseménytelenül teltek, de úgy tűnt, hogy a csereként beállt Traore egy szép fejes góllal eldönti a párharcot, azonban a középkezdés után első támadásából egyenlített az Inter Turku, így következett a hosszabbítás.

A ráadásban továbbra is a Honvéd futballozott fölényben, de ugyanúgy a szórványos finn támadások jelentettek igazi veszélyt. A térfélcsere előtt azonban Traore kiugrásánál a hátulról becsúszva menteni igyekvő Hämäläinen kilőtte a jobb alsó sarkot, így ismét a magyarok szereztek vezetést. A hátralévő negyedórában a Honvéd biztosan őrizte a minimális előnyét. Végeredmény: Bp. Honvéd–Inter Turki 2-1 (0-0, 1-1, 2-1)

A következő forduló sorsolását hétfőn tartják.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×