Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg középpályása, miután szabadrúgásból gólt szerzett a másodosztályú Austria Lustenau ellen a labdarúgó Osztrák Kupa klagenfurti döntőjében 2020. május 29-én. A Salzburg 5-0-ra győzött a koronavírus-járvány miatt szurkolók jelenléte nélkül játszott mérkőzésen.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Hétmilliárd forintot ér a magyar sztárfocista, de marad régi csapatánál

A válogatott Szoboszlai Dominik kedden bejelentette, hogy nem távozik a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatától.

"A családommal együtt úgy döntöttem, hogy Salzburgban maradok. Ez a klub sokat adott nekem, ezért is szeretném folytatni itt a pályafutásomat a következő szezonban" - idézi az osztrák bajnoki címvédő klub honlapja a 19 éves irányító középpályást. Szoboszlai hozzátette, csapatával ismét szeretne csoportkörbe jutni a Bajnokok Ligájában.

A székesfehérvári nevelésű játékos három évvel ezelőtt igazolt Ausztriába, előbb a másodosztályú FC Lieferingben szerepelt, majd 2018 májusában mutatkozott be a Salzburgban. A bajnokságot három, az Osztrák Kupát két alkalommal nyerte meg, a legutóbbi idényben pedig az élvonal legjobb játékosának választották.

Olasz sajtóhírek szerint az AC Milan hónapokon keresztül fontolgatta a szerződtetését, ám végül nem a Red Bull-csoport futballért felelős vezetőjeként dolgozó Ralf Rangnick lett a csapat vezetőedzője, így a milánóiak elálltak a tervüktől.

Menedzsere, Esterházy Mátyás szerint Szoboszlai jelenlegi piaci értéke 20 millió euró (7,1 milliárd forint) fölött van.

A Salzburg kedden hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a tavaly Bajnokok Ligája-győztes, idén angol bajnok Liverpoollal. A magyar légiós kezdő volt, majd a 31. percben lecserélték.

"Mindig sokat lehet tanulni a Liverpooltól, ezek a mérkőzések rendkívül értékesek. Ebből a szempontból nagyon hálásnak kell lennünk, hogy a felkészülés során játszhatunk az angol együttessel" - nyilatkozta a találkozó után Szoboszlai.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×