Infostart.hu
eur:
360.87
usd:
316.79
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Kubatov Gábor, az FTC elnöke beszél a csapat szurkolóival rendezett találkozón a budapesti Groupama Arénában 2016. április 21-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Szándékosan vesz "rosszfiúkat" is a Fradi

Az egyik kiszemelt egy semmiből jött albán, akiről a klub feltételezi, hogy ki akar törni, és bizonyítani fog.

Interjút készített a Fradi TV a zöld-fehér klub elnökével, valamint Orosz Pállal, a csapat mögött álló Zrt. vezetőjével, akik elmondták, az átigazolási időszakra külön teamet állítottak össze, Hajnal Tamással az élen, társai még Leandro, Zoran Kuntics és Gyömbér Gábor, akik korábban zöld-fehérben futballoztak hosszú évekig. A munka úgy néz ki, hogy az átigazolási időszak elején egy 6-10 neves listával beállítanak Szerhij Rebrov vezetőedzőhöz, akik "ár-érték arányos" döntést hoznak, közösen.

A kiválasztásnál szempont, hogy legyenek "rosszfiúk" is - tette hozzá Kubatov Gábor. Ilyen karakter lehet az albán szélső Uzuni is, aki a tehetsége mellett azzal győzte meg a vezetőséget, hogy olyan körülmények közül jött, ami az FTC-nél ma már elképzelhetetlen. 16-17 évesen is még talpig sarasan "élt" a pályán.

"Nyilván egy ilyen srác, aki Albániából jön, és nem hiper műfüves meg a legjobb hibrid pályákon edzett, az nem akar visszamenni oda, hanem ki akar törni, és mindent megtesz azért, hogy a győzelmet magáénak tudja" - ecsetelte Orosz Pál, aki kitért arra is, mint, hogy nem mindegy, milyen szállodában éjszakázik a kiszemelt focista, mit lát először a városból, illetve magából a klubból - olvasható az Origo összefoglalójában.

Hosszan tárgyaltak a csapat egyik legjobbjának, Olekszandr Zubkovnak a végleges átigazolásáról a tulajdonos Sahtar Donyeckkel, de az Európa-liga-döntős egyesületnél azért "nagyfiúk" ültek a tárgyalóasztalnál.

"Amikor alkudni próbálsz, akkor mondják, hogy nem. Az egy másik kategória, bennük van ez a rideg keménység, de mi egy évet alkudoztunk, és egy év után sikerült megállapodnunk" – mondta Kubatov Gábor.

A teljes felvétel alább látható.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×