Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
325.67
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Osztrák Nagydíjának első szabadedzésén a spielbergi pályán 2020. július 3-án. A futamot július 5-én rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Bandic

Hamilton defekttel is nyert Silverstone-ban

Nem teljes a Mercedes öröme a Forma-1-es Brit Nagydíj után.

Lewis Hamilton győzött a Brit Nagydíjon, a Forma-1-es világbajnokság idei negyedik futamán. A címvédő és éllovas az utolsó körben defektet kapott, de akkora előnye volt, hogy így is be tudott érni az első helyen.

Nem vlt ilyen szerencséje mercedeses csapattársának, a finn Valtteri Bottasnak, aki két körrel a vége előtt, a második helyen autózva kapott defektetet, ugyancsak a bal első kerekén, és végül csak a 11. lett

A második helyen így a holland Max Verstappen (Red Bull), a harmadikon a monacói Charles Leclerc (Ferrari) végzett.

Ez történt

A rajtnál Hamilton jól jött el, csapattársa, Valtteri Bottas pedig megtartotta a második helyet, mögöttük Verstappen és Leclerc bonyolódott csatába, melyből végül a holland jött ki jobban.

A második kör elején egy ütközés és Kevin Magnussen (Haas) kiesése miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, mely aztán a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt.

A 12. körben Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) az egyik gyors bal kanyarban defektet kapott és a falnak csapódott, ezért újra jött a Safety Car, a mezőny legnagyobb része pedig ebben az időszakban a boxba hajtott kerékcserére.

A verseny a 19. körben folytatódhatott, az élen Hamilton száguldott, mögötte Bottas és Verstappen haladt.

Az utolsó körökben több versenyzőnek az autóján is megadta magát a bal első gumi, így Bottas nemcsak a dobogóról, de még a pontszerzésről is lecsúszott, illetve Carlos Sainz Jr. (McLaren) is elveszítette az ötödik helyet, sőt az esélyét a pontok gyűjtésére.

Az igazi izgalmat az jelentette, hogy az utolsó körben Hamilton is defektet kapott, Verstappen azonban nem tudta őt utolérni a leintésig.

Közel a rekord

A 35 éves Hamiltonnak ez az idei harmadik és pályafutása 87. futamgyőzelme, négy hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Hamilton immár hetedszer bizonyult legyőzhetetlennek Silverstone-ban.

A vb egy hét múlva ugyancsak Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×