Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Még mindig nincs egészen vége a Salazar-ügynek

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) folytatja azoknak az atlétáknak az ellenőrzését, akik annak idején együtt dolgoztak az antidopping-szabályok megsértéséért 2019-ben négy évre eltiltott amerikai edzővel, Alberto Salazarral és a szintén megbüntetett csapatorvossal, Jeffrey Brownnal.

A WADA sajtószolgálatának híre szerint az ügynökség szakemberei bármikor újabb tesztadásra kötelezhetik az érintetteket, illetve sor kerülhet korábban levett minták újraelemzésére is.

Salazarék tiltott teljesítménynövelő szerekkel látták el az általuk irányított sportolókat, s egyéb meg nem engedett módszereket is alkalmaztak felkészítésüknél. Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) úgy fogalmazott, hogy a 61 éves tréner - Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve - az úgynevezett Nike Oregon Projekt keretében vette rá a doppingolásra tanítványait.

A gyanú szerint a kubai születésű Salazar, valamint Brown vényköteles gyógyszert adagoltak intravénásan versenyzőknek az engedélyezettnél nagyobb dózisban, hogy fokozzák a teljesítményüket. A tréner tagadta a vádakat - melyek között tesztoszteronnal való kereskedés is szerepelt - és csak annyit ismert el, hogy L-karnitint adott versenyzőinek, ám jelezte, ez teljesen legális kiegészítő, amit az előírásoknak megfelelően alkalmaztak.

Salazarnak 2011-től tanítványa volt a britek négyszeres olimpiai aranyérmes, hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok hosszútávfutója, Mo Farah is, aki 2017-ben megszakította az együttműködést a trénerrel. Az 5000 és 10 000 méter klasszisa a bejelentéskor hangsúlyozta: döntése nincs összefüggésben a szakembert ért doppingvádakkal.

Pár hónapja Nicole Sapstead, a brit antidopping-ügynökség (UKAD) ügyvezető igazgatója a The Telegraph-nak adott interjújában azt mondta, hogy nem akarja a WADA-nak átadni a sportoló vizelet- és vérmintáját, kivéve, ha megbízható bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy tiltott anyagokat tartalmazhatnak. Ugyanakkor a WADA azt közölte, nem nyújtott be ilyen kérelmet a UKAD-hoz.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×