Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay.com

Belenyúlhat az őszbe a nyári átigazolási időszak

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának ajánlása szerint október 5-én zárulhat az átigazolási szezon.

A szervezet bejelentése szerint ezzel kívánják segíteni azon klubok játékosmozgásait, ahol a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet után folytatták a 2019/20-as szezont, ugyanis a következő idény ezekben az országokban várhatóan később kezdődik majd. A bajnokság képviselői ugyanakkor maguk döntenek arról, meddig engedik a klubjaiknak új játékosok szerződtetését.

Az UEFA egyúttal azt is nyilvánosságra hozta, hogy a 2020/21-es nemzetközi kupasorozatokba október 6-ig lehet labdarúgókat nevezni. A kontinentális szervezet kikötötte, hogy a nyári transzferidőszakban szerződtetett játékosok csak az új idény sorozataiban szerepelhetnek, azaz az augusztusra halasztott Bajnokok Ligája- és Európa-liga-küzdelmekben még nem.

A testület egy évre lazított a pénzügyi fair play szabályain is, ezzel is segítve a nehéz helyzetbe került klubok gazdasági helyreállását. Eszerint a szövetség a 2020-as gazdasági évet a 2021-essel közösen fogja elemezni.

Az UEFA szerdán határozott a kontinentális klub- és válogatott sorozatok folytatásáról.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×