Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.76
bux:
131208.98
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Tiszeker Ágnes: a McLaren-jelentés megvédte a HUNADO tisztességét és becsületét

Szakmai elismerést jelent a Magyar Antidopping Csoportnak a McLaren-jelentés róla szóló része – hangsúlyozta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató, aki arról is beszélt, hogy az elmúlt hónapokban voltak olyan nemzetközi partnerek, akik elfordultak tőlük.

Az utóbbi hónapok történései alapjaiban határozták meg a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) életét, miután olyan súlyos vádak fogalmazódtak meg velük szemben, hogy korruptak. Ez egy doppingellenes szervezetnek a legnagyobb sértés, az igazság azonban győzött – fogalmazott az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a szervezet ügyvezető igazgatója.

Kifejtette, hogy a McLaren-nyomozócsoport a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által maximálisan elismert és támogatott, ténylegesen volt rendőrökből és hozzáértő nyomozótisztekből álló csoport, amely objektíven és alapjaiban vizsgálta a magyar szervezet tevékenységét és valamennyi mintavételüket, azután, hogy az ARD német csatorna filmje rossz színben tüntette fel őket. Mint mondta, a mostani jelentéssel teljes egészében rehabilitálták őket.

Tiszeker Ágnes szerint jóleső volt hallani - azzal együtt is, hogy „megdöbbentő dolgok” hangzottak el a sajtótájékoztatón a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségről (IWF) - hogy

a HUNADO tevékenysége maximálisan tiszta volt, és semmiféle manipuláció, semmiféle korrupció nem bizonyosodott be.

Sőt, Richard McLaren feketén-fehéren kijelentette, a Magyar Antidopping Csoport a WADA-kódexnek megfelelően járt el, megvédve a HUNADO tisztességét és becsületét. Ennél többet pedig nem kívánhattak volna – tette hozzá.

Tiszeker Ágnes arra is kitért, hogy az elmúlt fél évben, elsősorban nemzetközi szinten, számos „baráti” szövetség támogatásáról biztosította a HUNADO-t, ugyanakkor ennek ellenkezőjére is akadt példa, és akikkel kevésbé szoros partnerségben álltak korábban, azok meginogtak a vádak hallatán.

Azt pedig nagyon rossz volt tapasztalni, hogy egyes nemzetközi szövetségek elkezdtek kételkedni a Magyar Antidopping Csoportban – tette hozzá az ügyvezető igazgató, aki szerint ezért volt fontos, hogy helyére kerüljenek a dolgok, és hogy egyértelműen bebizonyosodjon: egy szó nem volt igaz abból, amire az ARD filmje utalt.

Hozzátette: a kezdetektől fogva hangsúlyozták, hogy semmiféle titkolnivalójuk nincsen, és „tessék ízekre szedni” mindent, amit a Magyar Antidopping Csoport - akár a hazai, akár a nemzetközi szinten - tett vagy tesz, és akkor ki fog derülni, hogy maximálisan szakmai szempontok alapján végzik a munkájukat.

Tiszeker Ágnes végezetül megjegyezte, miután a McLaren-csoport hitelessége és szakmaiassága megkérdőjelezhetetlen, így az általuk végzett, mindenre kiterjedő és alapos vizsgán jól teljesíteni, egy

szakmai elismeréssel ér fel.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Újabb részletek derültek ki Trump Oroszország elleni paktumáról

Újabb részletek derültek ki Trump Oroszország elleni paktumáról

Már márciusban aláírhatják a frissen kötött politikai alkut az Egyesült Államok és India között, miután Donald Trump amerikai elnök hétfőn váratlanul bejelentette a kereskedelmi megállapodást, melynek lényege, hogy Oroszország az egyik legjelentősebb bevételi forrásától essen el. Az új részletekből már kirajzolódik egy idővonal, de a konkrét intézkedések és mértékek továbbra sem ismertek. Ha azonban hihetünk az amerikai elnök eredeti posztjának, akkor az USA nagyon gyorsan lekörözhette az EU által a világ legnagyobb kereskedelmi alkujának nevezett indiai együttműködését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×