Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Vizsgálat indult a McLaren-jelentés nyomán

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ellen, amely a Richard McLaren által vezetett nyomozócsoport szerint több alkalommal súlyosan megsértette a doppingellenes szabályokat.

"A WADA felháborodott azon az eljáráson, ami a McLaren-jelentésből derült ki, és ami dühíti a tiszta sportolókat, a tiszta sport minden támogatóját, valamint a WADA-t. A legteljesebb mértékben elítéljük, ha beavatkoznak a doppingellenes szabályokba" - mondta Witold Banka, a WADA elnöke.

A kanadai jogászprofesszor által vezetett független nyomozócsoport négy hónapos vizsgálódás után készített jelentést az Aján Tamás irányította IWF-ről, amelyet június 4-én tett közzé. A megállapítások szerint Aján beavatkozott a doppingellenes munkába is, míg az IWF pénzügyi irányításának felügyelete során "abszolút ellenőrzést" alakított ki. Az IWF negyven pozitív doppingtesztet titkolt el vagy hozott nyilvánosságra késleltetve olyan sportolókhoz köthetően, akik érmesként végeztek világversenyen vagy más viadalon.

McLaren közölte, a volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban "sötétben tartotta" az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomásuk a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról. Kiemelte, Aján olykor 100 ezer dollárt elérő összeget készpénzben kapott meg szponzoroktól vagy doppingbírság címén nemzeti szövetségektől, a jelentés szerint egy thaiföldi útja során több mint 440 ezer dollárt gyűjtött be ily módon. Ezek közül "némelyek bekerültek a könyvelésbe, némelyek viszont nem". Hozzátette: a volt vezető 10,4 millió dollárral (3,1 milliárd forinttal) nem tud elszámolni.

McLaren kifejtette, az IWF kongresszusai előtt nagyobb készpénzfelvételek történtek, azokon szavazásra jogosultakat vesztegettek meg, miközben Aján megtartotta magának annak lehetőségét, hogy kedvelt tisztségviselőit léptesse elő.

Aján Tamás akkor nyilatkozatában leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel, "azonban sajnálatos módon kérésem ellenére sem bocsátották rendelkezésemre azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhattam volna állításaikat és anélkül publikálták a jelentést, hogy a tisztázás lehetőségét megadták volna számomra" - írta.

A 81 éves magyar sportdiplomata, aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek, április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×