Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf elvesztette a motivációját a karantén alatt?

Egyelőre nem jön ki jól a hathetes edzés és egy teljes éves verseny nélküli időszakból a világbajnok sportoló az edzője, Selmeci Attila szerint.

A koronavírus-járvány miatt tartott hat hét kihagyás után tudott újra medencében edzeni Milák Kristóf világbajnok pillangóúszó.

"Nagy megkönnyebbülés volt, tekintettel arra, hogy tornázni hiába tornáztunk, de teljesen más izomzatot veszünk igénybe az úszás során. Így hát mindenkinek már egy picit elege volt a szárazföldi felkészülésből" – számolt be az InfoRádiónak a honvédos sportoló edzője, Selmeci Attila.

A szakember elmondta, hogy teljesen elölről kell kezdeni mindent, az első két hét csak a technikai gyakorlatokról szól, alacsony intenzitáson, alacsony kilométerszámban (3-3,5 km) edz az úszó. "Fel kell építeni az embert" – magyarázta Selmeci Attila, aki már azért tervezi 5 kilométerre emelni a napi adagot.

Selmeci Attila figyelmeztet: Milák Kristóf

nem fogja 3-4 hét alatt visszanyerni korábbi formáját,

még azt sem, amit a meleg égövi edzőtáborban, két hónappal ezelőtt összeszedett.

Felmerülhet, hogy egyes sportolóknak a karantén a kedvét szegte, mások újra kiéhezetten kezdik most a munkát. Milák Kristóf esetében inkább az előbbi a helyzet.

"Amikor az olimpia halasztását bejelentették, az a sportolóknak egy nagy trauma volt. Utána eltelt egy kis idő, és tudomásul vették, hogy első az egészség. Utána jöttek csak az újabb pofonok, hogy elmarad az Eb, és augusztusban sem lehet megtartani, az új időpont most 2021 májusa. Ez azt jelenti, hogy

semmilyen verseny decemberig nem lesz,

akkor esedékes a rövid pályás világbajnokság. Kristófon nagyon látom, hogy mintha hitevesztett lenne. Jön edzésre, de nem érzem rajta azt a tüzet, ami korábban volt. De meg tudom érteni" – ecsetelte Selmeci Attila, és támogatná sportpszichológus bevonását, próbál ezért lépéseket is tenni.

A cél továbbra is: jól szerepelni az olimpián, és "nem is akármennyire jól".

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×