Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Sergio Ramos, a Real Madrid játékosa ünnepli a belga Club Brugge elleni gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjának második fordulójában játszott mérkőzésen a madridi Santiago Bernabeu stadionban 2019. október 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA-EFE/JuanJo Martin

Egy hónap és egy nap múlva megint spanyol bajnokit rendeznek

A spanyol labdarúgóliga értesítette a klubokat: június 12-én folytatódik az élvonalbeli bajnokság.

Az egyik madridi sportnapilap, az AS szerint a klubokat már tájékoztatták a folytatásról. A keretek többsége már edzésbe állt. A La Liga továbbra is azt tervezi, hogy július végéig befejezi a bajnokságot. A tervek szerint a hátralévő tizenegy forduló belefér ebbe az időszakba, amennyiben a csapatok hetente két meccset játszanak. Az elsőt keddtől csütörtökig, a másodikat a hétvégén. Várhatóan az egyetlen, futball nélküli nap a hétfő lesz.

Javier Tebas, a La Liga elnöke úgy fogalmazott: „A legkevesebb veszéllyel maguk a mérkőzések járnak majd” A liga szigorú előírásokat vezetett be, tilos a kézfogás, a szokásos gólöröm, sőt kötelező lesz a csapatoknak a szünetben szerelést váltani.

Sergio Ramos véleménye szerint a La Liga folytatása a bajba került spanyol gazdaságnak is jót tesz. Egyébként elképzelhető (sőt, szinte biztos…), hogy a Real Madrid nem tud majd a Bernabéu Stadionban játszani, az ott folyó átépítési munkálatok miatt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×