Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A kispesti Cirino De Oliveira (j) és Kanta József, az MTK játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott MTK Budapest - Budapest Honvéd mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2018. október 20-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nagy döntést hozott a Hungária körút Józsikája

Az MTK egyből visszajutott a labdarúgó-élvonalba, Kanta József pedig 36 évesen szívesen kipróbálná magát még egy évig az NB I-ben is.

Eldőlt, hogy az MTK-nak már nem kell pályára lépnie ahhoz, hogy NB II-es bajnoknak és feljutónak mondhassa magát, a kék-fehérek azonban még várnak az ünnepléssel. Kanta József a DIGI Sport híradójának azt mondta: céljuk, hogy a Honvéd ellen bejussanak a Magyar Kupa döntőjébe, a középpályás egyúttal a jövőjéről úgy nyilatkozott, hogy szinte biztosan most következik a pályafutása utolsó éve.

A most 36 éves Kanta József 2004-ben debütált az első osztályban, már akkor is az MTK színeiben, és ha rajta múlik, ugyanebben a csapatban és ugyanebben a sorozatban zárná le a pályafutását.

„Június 30-án lejár a szerződésem, voltak már beszélgetések, de konkrét tárgyalásra még nem került sor. Reményeim szerint egy évet még aktívan töltenék a csapattal a pályán, de nyilván ez a vezetéssel való tárgyalások függvénye is. De én úgy látom, hogy mindkét fél abszolút hajlik arra, hogy jövőre az NB I-ben játsszam még. De nagy valószínűség szerint az utolsó szezonomat fogom elkezdeni a következő futballidényben" – mondta a középpályás.

Addig is komoly feladat vár rá, hiszen május 23-én az MTK a Honvédot fogadja a Magyar Kupa elődöntőjében, ez pedig Michael Boris másodosztályban menetelő csapata számára a szezon legnehezebb feladatának ígérkezik. Persze most, a vírushelyzet közepén minden a felkészülésen múlik.

„A múlt héten már voltak kiscsoportos edzéseink, a héten már minden nap rendes csapatedzések vannak. Úgy látom a csapaton, hogy nagyon-nagyon motiváltan készül ezekre a mérkőzésekre, nagyon szeretnénk sikeresek lenni” – jegyezte meg Kanta, aki egy félidőn át volt részese a Ferencváros elleni, 4-1-re elveszített szombati felkészülési mérkőzésnek.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×