Infostart.hu
eur:
380.01
usd:
321.76
bux:
126998.77
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Edoardo Bauer

Egy hónapja hánykolódik a tengeren Szalay Balázs versenyautója

A hajót, amely még februárban a világkupaverseny után vette fedélzetére Katarban a kocsit, sehol sem engedik kikötni a koronavírus-járvány miatt.

Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi versenyen szerepelt az idén, mivel a tereprali világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

Az Opel Dakar Team kettőse több, mint egy hónapja, február 27-én az abszolút nyolcadik helyen ért célba Dohában, majd a csapat berakta a versenyautót és az alkatrészeket egy konténerbe, a konténert pedig utóbb hajóra tették.

Az ismert nemzetközi járványhelyzet miatt azonban ez a teherhajó azóta sem kötött ki. Elindult Genova irányába, és azóta is a tengeren hánykolódik. A koronavírus-járvány miatt ugyanis lezárták az olasz kikötőt. Marseille lett az új úti cél, csakhogy a franciáknál is romlott a helyzet, ezért már ők sem fogadtak hajókat. Jelenleg Rotterdam felé hajózik az Opel Grandland X, ahol a tervek szerint szombaton köt majd ki.

"Ez nem jelenti azt, hogy akkor meg is kapjuk, a procedúra eléggé megváltozott a járvány miatt, így április 11-étől vehető át a konténer. A kocsit traileren hoztuk volna haza, de a mostani helyzetben valószínűbb, hogy konténerrel együtt felrakják majd egy tehervonatra. Persze, egyelőre ez sem biztos…” – mondta Szalay Balázs.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×