Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.28
bux:
147321.55
2026. november 5. csütörtök Imre
Kozma Dominik a 200 méteres gyorsúszás selejtezőjében a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 2019. december 5-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Magyar Úszó Szövetség: kilenc pozitív teszt

Eddig 9 személy esetében mutattak ki koronavírus fertőzést - adta hírül a Magyar Úszószövetség. Valamennyiüknél a válogatott keret külföldi edzőtáborából való hazatérés után tesztelték le. Még további eredményeket is várnak.

Még várja az úszóválogatott és a mellettük dolgozó szakemberek koronavírustesztjének eredményeit a Magyar Úszószövetség. Eddig kilenc pozitív tesztről kaptak értesítést - derül ki a szervezet közleményéből.

Ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak, melyeket követően 14 napra karanténba vonultak, azaz hazatérésük óta egyikük sem vett részt edzéseken

- hangsúlyozta a szövetség.

Amint arról korábban az Infostart is beszámolt, az úszószövetség megpróbálta biztosítani, hogy versenyzői a korlátozások alatt is folytathassák a medencés edzéseket.

Ennek érdekében több fővárosi uszodával, és az állami sportvezetéssel is megállapodtak, az úszók pedig úgy vehettek részt az edzéseken, ha negatív koronavírus teszttel igazolták, hogy nem fertőzöttek. A külföldi edzőtáborból hazatérőknek a 14 napos karantén után három nap különbséggel elvégzett két negatív tesztet, a belföldi felkészülést választóknak egyet kellett produkálniuk.

Mint a közleményben írják, a MÚSZ a mintavételhez egy magánszolgáltatót vett igénybe, míg a teszteket államilag akkreditált laborokban dolgozták fel – az eljárás teljes költségét pedig a szövetség saját forrásaiból fedezte.

A szövetség szerint a tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is.

A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek

kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt.

Kijelentették azt is, hogy a MÚSZ teljes mértékben együttműködik az egészségügyi szervezetekkel, és kizárólag azon úszóinak teszi lehetővé a medencés edzések elkezdését, akik esetében kizárható a fertőzés – azaz az egy vagy két negatívteszt mellett az is, hogy bármilyen formában érintkeztek fertőzött társaikkal akár a karantén kezdete előtt, akár annak letelte után.

A zárt edzőtáborok során az úszók folyamatos orvosi felügyelet alatt dolgoznak majd, és rendszeresen részt vesznek egészségügyi vizsgálatokon.

A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást, ugyanakkor az állami járványügyi hatóságok már felvették velük a kapcsolatot. Amennyiben bármelyikük kezelésre szorulna, úgy rájuk is a jelenleg érvényben lévő országos egészségügyi protokoll szabályai vonatkoznak - szögezte le a szervezet.

Kapás Boglárka és Kozma Dominik után a junior vb-második Horváth Dávid Instagram-oldalán, míg a vb-harmadik Bohus Richárd a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatásban ismerte el, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Az Infostart is beszámolt róla, hogy napközben Kapás Boglárka és később a vb-bronzérmes gyorsúszó Kozma Dominik is bejelentette, hogy elkapta a betegséget, majd a junior vb-második Horváth Dávid Instagram-oldalán, míg a vb-harmadik Bohus Richárd a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Kapás Boglárka elárulta, a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.

"Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek" - mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára.

Az úszónő később az M1 aktuális csatornának elárulta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát. Hozzátette, úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Megjegyezte,

mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét.

Kozma Dominik az M1 aktuális csatornának szintén megerősítette, hogy neki is pozitív lett a második tesztje.

"Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet" - mondta a BVSC világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, aki hozzátette, neki sincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×