Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
322.19
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó édesanyja, Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolójának temetésén a Farkasréti temetőben 2020. március 11-én. Székely Éva 2020. február 29-én hunyt el 92 éves korában.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Végső búcsút vettek Székely Évától

A Farkasréti temetőben utolsó útjára kísérték Székely Éva olimpiai bajnok úszót, aki február 29-én hunyt el 92 éves korában.

A gyászolók között családtagjai mellett ott voltak a sportág kimagasló egyéniségei, az olimpiai bajnokok közül Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kovács Ágnes és Risztov Éva is. A búcsúztatáson részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, ugyancsak korábbi úszó, a szintén ötkarikás aranyérmes Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke.

Az olimpiai család nevében a birkózó Hegedűs Csaba, a játékok történetének 100. magyar aranyérmese mondott beszédet. Felelevenítette, hogy Székely Éva kilenc évesen a csillaghegyi strandon Csík Ferenc 1936-os berlini olimpiai győzelmét a rádión hallgatva döntötte el, hogy egyszer ő is aranyérmet szerez az ötkarikás játékokon. Megjegyezte, az 1941-es országos bajnokságon minden mellúszó számot országos csúccsal nyert, zsidó származása miatt azonban a fasiszta törvények miatt 1945-ig még a lábát sem tehette be az uszodába. Az 1952-es helsinki olimpia előtt súlyos gyomorhuruttal küszködött, de saját szervezetét sanyargatva gyógyította ki magát, hogy valóra váltsa álmát.

"Sokszor igazságtalannak tartom, hogy a sportvilágban általában daliás férfiakat neveznek meg példaképeknek, de én Évát személyesen ismerve, tisztelve és szeretve azt gondolom, hogy Székely Éva, mint nő is ezek közé sorolható" - mondta Hegedűs Csaba, aki kiemelte, Székely Éva rendszeresen 5000 méter pillangóúszással terhelte magát a felkészülési időszakban. Hozzátette, ő maga a súlyos autóbalesetét követően Székely Éva lánya, Gyarmati Andrea javaslatára ment le a Testnevelési Főiskola uszodájába, ahol a legendás úszó készített neki edzéstervet a rehabilitációhoz, és ezzel további két Európa-bajnoki aranyérmének megnyerésében játszott szerepet.

Az úszótársadalom képviseletében Hargitay András korábbi szövetségi kapitány, háromszoros világbajnok búcsúzott. Kiemelte, hogy Székely Éva lányával, Gyarmati Andreával együtt versenyeztek, a két család - főleg az édesanyák - viszonya pedig az 1969-es bécsi ifjúsági Európa-bajnokságot követően vált szorossá.

Az olimpiai ezüstérmes Gyarmati Andrea hangsúlyozta, életének legboldogabb 12 éve volt az az időszak, amikor édesanyja volt az edzője. "Mert te anyu, a létező lehető legjobb tréner voltál a világon. Megszerezted a magad versenyzői tapasztalatát, remek érzéked volt az egészhez, képezted magad és fantasztikus ötleteid voltak" - elevenítette fel emlékeit Gyarmati Andrea, aki szerint "jellemző" édesanyjára, hogy pont az olimpia évében, ráadásul annak is a legkülönlegesebb napján, február 29-én ment el.

Székely Éva pályafutása csúcsára 1952-ben, a Helsinkiben rendezett ötkarikás játékokon ért fel: a finn fővárosban úgy nyert aranyérmet a 200 méteres mellúszásban, hogy a világon első nőként végigpillangózta a távot (amit az akkori szabályok lehetővé tettek). Olimpiai rekorddal győzött, és csaknem három másodperccel előzte meg az ezüstérmes Novák Évát.

Versenyzői pályafutásának eseményeiről, oktatási módszereiről több könyvet is írt: Az én módszerem (1963), Ússzál velem (1971, társszerző Peterdi Pál), Jöttem, láttam... Vesztettem? (1986) és a Megúsztam (1989). A legnagyobb sikert 1981-ben megjelent emlékirata, a Sírni csak a győztesnek szabad aratta. Egyik szakkönyvéért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták, életművének része az 1986-ban kiérdemelt Gyermekekért díj is.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×