Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Magyarokat is érintő olimpiai selejtező marad el

A nemzetközi szövetség (FIBA) a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, hogy elhalasztja a 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornáját, amelyre március 18. és 22. között került volna sor az indiai Bengaluruban. A versenyen a magyar női válogatott is indult volna.

A FIBA most szoros együttműködésben a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal azon dolgozik, hogy megtalálja a megoldást a kialakult helyzetre. Ezt a viadalt ugyanis még az április 24-26-án, Budapesten sorra kerülő pótselejtező előtt le kellene bonyolítani.

A magyar 3x3-as férfi és a női kosárlabda-válogatottnak is van még esélye arra, hogy kijusson az ötkarikás játékokra.

Ebben a szakágban nemenként nyolc válogatott lép pályára Tokióban, négy-négy csapat szereplése már eldőlt a novemberi világranglisták alapján. A 20-20 csapatos indiai selejtezőben - amelyen három kvóta talált volna gazdára - csak a nők lettek volna érdekeltek.

Az utolsó 1-1 kiadó helyről a magyar főváros tornája dönt, amelyen a tervek szerint hat-hat gárda verseng majd. A Hősök terén felállítandó sátorban a hazai férfi és - ha az első selejtezőn nem szerez kvótát - a női együttes is szerepel.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×