A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott szerdán a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén.
A címvédő és éllovas Ferencváros szerda este nem bírt a vendég Budapest Honvéddal, korábban a MOL Fehérvár a Debrecennel osztozott idegenben a pontokon, míg a harmadik helyezett Mezőkövesd a keddi nyitányon otthon kétszer egyenlítve ért el döntetlent az Újpest ellen.
A tabella alsó felében lévő csapatok közül Paks a hétvégi győzelmét követően ismét nyert, ezzel tovább javított a helyzetén, a Zalaegerszeg viszont csak egy pontot szerzett hazai pályán, a jelentős hátránnyal utolsó helyezett Kaposvár pedig kikapott.
KezdőlapSportLabdarúgó NB I - Az éllovas nem bírt otthon a Honvéddal
„Láthatatlan áldozatok” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Kék Vonal, ahol azt járták körbe, hogyan lehet valódi, biztonságot adó segítséget nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik családon belüli erőszak traumáját élik át. A Kék Vonal Alapítvány gyermekvédelmi programvezetője szerint egy ismertté vált esetre huszonöt rejtve maradt ügy jut.
Az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióbeli Szvjato-Pokrovszke települést az ukrajnai háború utóbbi egy napja folyamán - közölte a moszkvai védelmi minisztérium.
A Donald Trump amerikai elnök által támogatott Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek a hondurasi elnökválasztáson szerdán, három héttel a voksolás után.
Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.